2019. június 10., hétfő

DÉLELŐTT | 
A Szentlélek ajándékainak haszna

Igehely: 1Kor 12:4-11; Kulcsige: 12:7 „A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.”

Amikor kicsinyeskedünk és testiesen gondolkodunk hamar a feje tetejére állítjuk a dolgokat. Amit Isten a gyülekezetben áldott haszonra szán, azt mi önző versengésre fecséreljük. A Lélek megnyílvánulása azért van, hogy hasznot hozzon. Kinek? Elsősorban annak, aki felé szolgálunk vele. A „haszon” szó magába foglalja a nyereség, előny, épülés és áldás gondolatát. Akkor használom rendeltetésszerűen lelki ajándékaimat, ha általa mások épülnek, nyernek és áldásban részesülnek. Testvérem, mikor tettünk így utoljára?

A Lélek sem önmagáért él és szolgál, hisz Jézus azt mondja róla, hogy „nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall..., Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít”. (Jn 16:13-14) Az önző ember mások kihasználása által akar magának profitot, a Szentlélekkel teljes ember viszont másokat építve akar áldássá lenni. Micsoda különbség?! De hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy naponta meghalok önmagamnak, felveszem a keresztet és követem Jézust. Többé nem én élek, hanem Krisztus él bennem, és ebben a hitben élem új életem.

Határozzuk el, hogy ma is mások hasznát fogjuk akarni.

Boros Róbert

DÉLUTÁN | 

A Szentlélek fő ajándékának célja

Igehely: 1Kor 14:1-5,23-26

Az apostol azt vallja, hogy a szeretet a legkiválóbb út, vagyis megnyilvánulás az összes kegyelmi ajándék között. A prófétálás pedig legyen a legkívántabb szolgálat a gyülekezeti istentiszteletek alatt. Miért? Azért mert, aki prófétál az „emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal”. A nyilvános istentiszteleten nem vagyunk egyedül, hanem másokkal együtt imádjuk Istent. A prófétálás újszövetségi értelme pedig a tanítás, az igehirdetés és az igemagyarázat, ami nem Istent, hanem az embert szólítja meg, és inkább az értelmén keresztül, mintsem az érzelmeken. Ezért ragaszkodik az apostol ahhoz, hogy a gyülekezetben szóljunk inkább öt szót értelemmel, mint tízezret nyelveken.

Szívesen jönnek-e nem hívő emberek gyülekezeti istentiszteleteinkre? Ha egy nem keresztyén részt vesz egy álmosító vagy őrjöngő istentiszteleten, ahol szinte semmit nem ért, elnyomja az unalom vagy megfájdul a feje a kibírhatatlan zajtól, mi fogja őt arról meggyőzni, hogy oda még egyszer vissza kellene mennie? Tudnánk-e mondani három okot, amiért érdemes lenne valakinek a „mi” gyülekezetünkbe eljönnie? Olvassuk el még egyszer a 25. verset. Mit mond ez nekünk az istentiszteletről?

Boros Róbert

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
10 + 5 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 2Kor 10:1–6 Kulcsige: 2Kor 10:1 „Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket én, Pál, aki – némelyek szerint – szemtől szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távollétemben erélyes vagyok hozzátok.”

A sze­líd ember ke­mé­nyen har­col. Tudja, hogy a test­ben való lét min­den pil­la­na­ta az el­bu­kás le­he­tő­sé­gét rejti, ezért arra tö­rek­szik, hogy ne test sze­rint éljen, és ne testi módon ha­da­koz­zon. A bűn elő­ször a gon­do­la­tok­ban keres fész­ket, majd onnan ki­in­dul­va ural­ja le az ér­ze­lem­vi­lá­got, a test tag­ja­it. Ezért a hívő ember el­ső­sor­ban a saját gon­do­la­ta­i­val vívja meg a har­cot, azo­kat igyek­szik fog­lyul ej­te­ni a Krisz­tus irán­ti en­ge­del­mes­ség­re. Nem kicsi küz­de­lem ez!