2019. november 29., péntek

DÉLELŐTT | 
Zavaró körülményeket kizárva imádkozz

Igehely: Mt 6:5-8; Kulcsige: 6:6 „Az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket.”

Ezzel az igével az imádság szentek szentjébe lépünk. Vegyük le „lábbelinket”, azaz bármit, ami megakadályoz, hogy Vele találkozzunk!

– a büszkeséget, mert ez a képmutatás gyökere és ereje. De jó lenne, ha komoly, imádkozó emberként ismernének! Ezt teszem az imádság mozgatórugójává, ez az ambícióm, ez presztízskérdés már. De ez nem jó, mert a motiváció rossz.

– ez a magatartás oda vezet, hogy azt tegyem, amit én szeretném, hogy az emberek lássanak és halljanak. Azt imádkozom és úgy, hogy annak hatása legyen, az embereknek mondom, és már nem Istennel beszélek, hanem a jelenlevőkkel. Ezt is le kell vetnünk.

– a belső szobában, amikor másokra gondolsz, ne a negatívumokat lásd, a testiességét például, és a te jó oldaladat, hanem inkább imádkozz érte őszintén, és alázkodj meg. Szeretve imádkozz, mert ha nem, ítélője leszel testvérednek, és nem a megmentését akarod.

Hogyan kell magamat vizsgálnom, hogy rájöjjek ezekre a zavaró körülményekre? Milyen más alattomos veszélyeket kell kivetnünk imaéletünkből?

Szűcs Sándor

DÉLUTÁN | 

Isten munkatársai

Igehely: 1Kor 3:6-15

Elismerik, hogy csak Istentől jön az élet, áldás, növekedés és előrehaladás. Ezt nem lehet emberi erőlködéssel, sem egyházi szokásokkal előállítani.

Felismerik, hogy más és más lelki ajándékaik vannak, különböző munkaterületre hívta őket Isten, és ezért nem az egyformaságra, hanem az egységre törekednek.

Meggyőződésük, hogy munkájukért jutalmat kapnak Istentől, ez lelkesíti és élteti őket. Erre gondolnak, és ezért nem befolyásolja őket az emberek véleménye (bár lelkesíthetné őket a véleménynyilvánítás!), a fizetés mennyisége (bár bátoríthatná őket ez is!), és a siker elérése (bár hálaadásra adna okot!).

Törekednek a hitelvi és etikai egységre. Hitvallásuk és életvezetésük egységben van, azt teszik, amit prédikálnak. „Amit Isten egybeszerkesztett, ember azt ne válassza szét” – mondta Jézus, és ez érvényes erre is.

Hirdetik világosan és érthetően az emberi felelősséget: úgy éljünk, mint akiket maga Isten, a megemésztő tűz fog megvizsgálni, megjutalmazás végett.

Mi akadályozza az egységet a szolgálattevők között? Hogyan tudnánk jobb és hatékonyabb munkatársakká lenni?

Szűcs Sándor

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
11 + 5 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.