2019. október 8., kedd

DÉLELŐTT | 
Isten előtt tiszta és becsületes vezető

Igehely: 1Sám 12:1-5; Kulcsige: 12:4 „De ők ezt felelték: Nem nyomtál el és nem károsítottál meg bennünket, és nem fogadtál el senkitől semmit.”

Azt az embert, aki Isten előtt igaznak bizonyul, emberek előtt sem lehet elmarasztalni. Aki arra törekszik, hogy elsősorban Isten elvárásainak tegyen eleget, tiszta kezeket emelhet fel az emberek előtt is. Amíg viszont egy illetőt általában ártatlannak tekintenek, míg törvényszegése rá nincs bizonyítva, addig a vezetőknek egy magasabb mércéhez kell igazodniuk.

A lelki munkások szolgálata kárt szenved már akkor, ha személyük valamilyen gyanúba keveredik. A rágalmakat nem lehet elkerülni, és azok legtöbbször alaptalanok. De a vezető egyik fontos feladata, hogy mindig számonkérhető legyen, mert nemcsak a szolgálatra kell, hogy gondja legyen, hanem saját magára is. Ha így cselekszik, megmenti saját magát és rábízottakat is (1Tim 4:16). Sámuel próféta szükségét érezte annak, hogy leltárt készítsen szolgálata végén. Nyugodt szívvel tette ezt, mert tudta, hogy elsősorban Isten előtt volt tiszta és becsületes vezető.

Milyen könnyen vagy nehezen találhatna valaki kifogásolnivalót személyedben vagy szolgálatodban?

Szűcs Zsolt

DÉLUTÁN | 

Neveld engedelmességre magad!

Igehely: Péld 4:20-27

Elismerésre méltó az a törekvés, amikor valaki szabadidejében, önerőből arra igyekszik, hogy bizonyos területen fejlődjön, különösképpen, ha ez az igyekezet a személy jellemének megjobbításáról szól. Az engedelmesség, sajnos, nem egy olyan erény, amely ráfordított munka nélkül is meghozná a gyümölcsét. Ez inkább az engedetlenségre igaz. Fontos tehát, hogy ne csak törekedjünk az Isten iránti engedelmességre. Nekünk nevelnünk is kell magunkat arra, hogy a szófogadás természetes hajlamunk legyen.

Saját magunk nevelésében viszont a legnagyobb gond az, hogy idővel engedékeny tanárokká leszünk. Ezért az elvárásokat nem nekünk kell megszabnunk, hanem igazodnunk kell ahhoz, aki iránti engedelmességre törekszünk. A ma esti jó tanácsok sorozata is azzal a felszólítással kezdődik, hogy a szóban forgó fiú ne saját elképzelése szerint igyekezzen boldogulni, hanem az útmutatásokhoz igazítsa a rossztól való távolmaradási stratégiáját. Az engedelmesség tanulásában mi lehetünk a tanár és a diák is, de a tananyagot és követelményeket Isten határozza meg nekünk.

Szűcs Zsolt

 Napi áhítat

Igehely: 2Kor 10:1–6 Kulcsige: 2Kor 10:1 „Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket én, Pál, aki – némelyek szerint – szemtől szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távollétemben erélyes vagyok hozzátok.”

A szelíd ember keményen harcol. Tudja, hogy a testben való lét minden pillanata az elbukás lehetőségét rejti, ezért arra törekszik, hogy ne test szerint éljen, és ne testi módon hadakozzon. A bűn először a gondolatokban keres fészket, majd onnan kiindulva uralja le az érzelemvilágot, a test tagjait. Ezért a hívő ember elsősorban a saját gondolataival vívja meg a harcot, azokat igyekszik foglyul ejteni a Krisztus iránti engedelmességre. Nem kicsi küzdelem ez!