2019. szeptember 24., kedd

DÉLELŐTT | 
A szeretet megnyilvánulásai

Igehely: Róm 12:9-16; Kulcsige: 12:9a „A szeretet ne legyen képmutató.”

A szeretetről sok szépet el lehet mondani, de a Biblia arra tanít, hogy erről nemcsak beszélni kell, hanem gyakorolni embertársaink felé. Szeretni az az ember tud hosszútávon, aki elfogad szeretetet. Aki engedi magát, hogy Istentől szeretve legyen, az tud másokat is szeretni. Az ember úgy van megalkotva, hogy akkor működik jól, ha szeretve van. A szeretet ad életkedvet, gyermekeknek stabilitást, családnak biztonságot, betegnek gyógyulást, kapcsolatokban helyreállást és kereső emberek ezáltal tapasztalják meg, hogy Isten közöttünk van. Az ember keresi azokat a helyeket, ahol tiszta forrásból szeretetet kap, ezért vonzóak az élő gyülekezetek. Az emberi lélek, akkor nyugszik meg, ha átéli, hogy igazán szeretik és segíteni akarnak rajta, hogy jobb életet éljen.

Pál apostol most arra tanít, hogyan nyilvánuljon meg a szeretet közöttünk: (–) ne legyen képmutató a szeretetünk (9.v.) (–) a testvérszeretetben legyünk egymás iránt figyelmesek (10.v.) (–) a szolgálatkészségben fáradhatatlanok (11.v.) (–) gyakoroljuk a vendégszeretetet (13.v.) (–) az ellenséget is szeressük, áldjuk és ne átkozzuk (14.v.) (–) legyünk együttérzőek (15.v.)

A mérce nagy, de a Szentlélek képessé tud tenni, hogy megnyilvánuljon általunk ez az igazi szeretet.

Budai Lajos

DÉLUTÁN | 

A bölcs beszéd értéke

Igehely: Péld 10:18-21

A bölcs beszédnek nagy értéke van. A jó meglátás és annak helyes megfogalmazása sok helyzetet meg tud változtatni. A megfogalmazás lehetősége magában hordozza a megváltozás esélyét is. A 20. versben Salamon tűzben kipróbált ezüsthöz hasonlítja a beszédet, hisz az igaz ember beszéde kiváló. Nem csak a maga érdekében tud helyesen bánni a szavakkal, hanem másokat is tud tanítani, életre vezetni. (21.v.)

Igénk azt is elmondja, hogy vétkezni is lehet a beszéddel. Szép szavak mögé el lehet rejteni gyűlöletet és rossz szándékot. De nyíltan is lehet ártani pletykával és rágalmazással. A sok beszéd hozza a vétket is, mert elkerülhetetlen a sok beszédben. A bölcs ember viszont meggondolja, hogy mit mond, takarékosan bánik a szavakkal, hogy legyen tartalma és súlya annak, amit mond, mert beszédben sem akar vétkezni. A szív a szavak tolmácsa, mert a romlott szavak mögött romlott szív van. (Mt 12:34-35) De meg lehet változni! Ha a Szentlélek a szívünket elfoglalja, azzal a beszédünk is megváltozik.

Imádkozzunk bölcs beszédért és a beszéd által megteremtett értékekért. Imádkozzunk az igehirdetőkért, hogy adasson nekik szó Istentől.

Budai Lajos

 Napi áhítat

Igehely: Róm 3:9–20 Kulcsige: Róm 3:12 „Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.”

A római gyülekezetnek írt levélben Isten elmondja, hogy milyen súlyos következményei voltak Ádám és Éva engedetlenségének. Amikor az első emberpár vétkezett, kikerültek Isten jelenlétéből, és megromlott a szívük. Azóta mindenki megromlott szívvel és Isten nélkül kezdi a földi életet. Csak növelni tudjuk bűneinkkel az adósságot Isten felé, nem tudunk jót cselekedni. Mivel ennyire gonosszá lett az emberi szív, a megoldás egyedül a szívcsere. Szükségünk van egy új, megváltozott szívre.