2020. április 10., péntek

DÉLELŐTT | 
Jézus a fájdalmak útján

Igehely: Lk 23:26-32; Kulcsige: Lk 23:31 „Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?”

Az álmatlanság, megalázás, kínzás és bűneink terhétől gyötört drága Megváltónk már képtelen a fából ácsolt durva keresztet cipelni. Talán a tanítványok valamelyikét kényszerítették volna, hogy vigye, de ők elfutottak. Így egy idegennek jutott ez a kiváltság. Az Őt követő nép nagyon vegyes érzelemmel lehetett iránta. Többen még ebben az állapotban is kárhoztatták, csúfolták. De így, véresre verten látva Őt, némelyek szíve megesett rajta, az asszonyok sírtak. Sírás és sírás között különbséget tesz az indíték. Az üres sírnál síró asszonyokhoz az Úr angyala így szólt: „Ti ne sírjatok, mert tudom, hogy a Názáreti Jézust keresitek”. Itt viszont az Úr Jézus Jeruzsálem elérzékenyült asszonyaihoz beszél. Határozott jelentőséggel bíró szavak: Ne rajtam sajnálkozzatok! Miért beszélt így az Úr? Mert noha a szenvedés mértéktelen is, ami vele történik, célravezető: önként vállalta, engedelmességből.

Itt nemcsak katonák, vádlók, csőcselék és síró asszonyok, hanem a pokol és menny kísér feszült figyelemmel minden szót és mozzanatot, minden legördülő vércseppet, mindent, ami a zöldellő fával, az Élet Fejedelmével történik.

És ha vele ez megtörtént, mi lesz Jeruzsálem gyermekeivel? És velem? És veled?

Id. Máté Zoltán

DÉLUTÁN | 

Jézus a kereszten

Igehely: Mt 27:27-44; Kulcsige: Mt 27:35-37 „Miután megfeszítették, sorsvetéssel megosztoztak ruháin; azután leültek ott, és őrizték. Feje fölé függesztették az ellene szóló vádat, ezzel a felirattal: EZ JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.”

A választott nép Szabadítóját az ellenség kezére adta. Az amúgy is minden zsidót gyűlölő katonák a kereszthalál ítéletét betetőzték szadista hajlamaik kiélésével: köréje gyűjtve az egész csapatot, gúnyt űztek a már megostorozott, megvert zsidók Királyából, majd fejéhez verték a „királyi jogart”. Áldozatuk borzalmas állapotát látva, kényszerítették a cirénei Simont, hogy vigye a Jézus keresztjét. Nem akarták elszalasztani a kereszten függés kínjainak látványát. Miután megfeszítették, sorsvetéssel megosztoztak ruháin, azután leültek ott, és őrizték. Ők pihentek, Jézus szenvedett. Szemlélték azt, akit véres kezükkel fára szegeztek. Az arra elmenők az ott álló főpapokkal, írástudókkal és vénekkel együtt még most is csúfolták, káromolták. Csodálkozásukra a minden halálraítéltet megillető epével kevert bort a Megváltó nem fogadta el. Teljes mélységében akarta kiinni a szenvedés poharát. Ők nem gondolták, hogy elkerülhette volna mindezt, hogy önként vállalta, hogy „népe vétke miatt éri a büntetés”. Értünk is, ezért alázattal mondhatjuk az énekíróval: „Mi is nevettük, csúfoltuk, a két lator mi is voltunk, én is, te is, én is, te is.”

Id. Máté Zoltán

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 13:42–52 Kulcsige: ApCsel 13:49–50 „Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban. De a zsidók felingerelték ellenük a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit, üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból.”

A tiszta evangélium, az Isten élő igéje megérinti és válaszadásra készteti a hallgatót. Pál és Barnabás a zsinagógában az Írásokból kiindulva, a Szentlélektől kapott bölcsességgel magyarázták Krisztust. Sokan voltak, akik hittek, másokban pedig féltékenység ébredt. Nem olvasunk arról, hogy a pozitívan és negatívan reagálók mellett lett volna egy jelentős tömeg, akiket a Krisztusról szóló evangélium hidegen hagyott volna.