2020. január 14., kedd

DÉLELŐTT | 
Jézus szavai férfiaknak és férjeknek

Igehely: Mt 5:33-37; Kulcsige: 5:32 „Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, paráznaság esetét kivéve, az házasságtörővé teszi őt, és aki elbocsátott asszonyt vesz feleségül, az házasságtörést követ el.”

A Törvény tíz igéje az erkölcsi élet alapja. Örök érvényű és egy egészet képez. Nem csak Isten akaratát fejezi ki, hanem lényét is tükrözi. Aki elvesz valamit belőle, akár a legkisebbet is, az egész megrontásában bűnös és önmaga ítéletét pecsételi meg. A bűn a törvény megszegése. (1Jn 3:4)

A paráznaság kérdését Jézus a külső cselekménytől a belső lelkiséghez, a képzelet, a gondolat szintjére helyezi át. Ha a kívánság tekintetével tekint valaki a másik nemre, már olyan mintha el is követte volna. Milyen súlyos ez a bűn? Milyen komolyan kell vennünk? Halálos komolyan. El kell szakadnunk mindattól, ami bűnre visz. (5:29-30) A világban másképp viszonyulnak ehhez és ez a lelkület átjárja a társadalom minden területét. Filmek, reklámok, divatstílusok, öltözködési formák ezt segítik elő. De mi az Úr látása a házasságról? A házasság szent. Ellene vétkezni, házasságot törni gondolatban is lehet. Pedig, amit Isten egybeszerkesztett, ember azt el ne válassza, mert a házasság egy életre szóló kapcsolat. Ne a földi élet kínálta gyönyörök, világi gondolkodásmód jellemezzen. E földi létben készülünk fel az örökkévalóságra. Itt próbáltatik meg hitünk és itt készíthetjük lelkünket a ránk váró nagy örömre.

Péter István

DÉLUTÁN | 

Könnyeidre emlékezve

Igehely: 2Tim 1:3-5 „Hálát adok Istennek, akinek őseimhez hasonlóan tiszta lelkiismerettel szolgálok, amikor szüntelenül, éjjel és nappal megemlékezem rólad könyörgéseimben, és könnyeidre emlékezve látni kívánlak, hogy öröm töltsön el. Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan.”

Nemrég került a kezembe egy régi gyülekezeti csoportkép. Az általam ismert testvérek mindegyikével kapcsolatban kedves emlékek jutottak eszembe. A mindig segítőkész, mosolygós testvér, aki felismerte az özvegyek, szegények szükségeit és örömmel szolgált feléjük. Vagy az az idős özvegy testvérnő, aki a délelőtti összejövetel után mindig az imaházban maradt imádkozni, és nekünk fiataloknak mindig kész volt vagy bátorító igét átadni. Vagy arra a testvérre, aki két árvát is befogadott és istenfélelemben felnevelt. Arra gondoltam, hogy velünk kapcsolatban, mi marad gyermekeink, a testvériség vagy környezetünk emlékezetében? Életvitelünk, beszédünk, lelkiségünk maradandó nyomata marad ismeretségi körünkben, úgy, ahogy a nagymama és az édesanya képmutatás nélküli hite visszatükröződött az ifjú Timóteusban? Ennek a lelkülete indította az apostolt örömre és hálára. Az istenfélő ember előbb bűnei miatt sír, azután a Szentlélek teszi érzékennyé mások elesett állapotára. Kész mások örömével vagy szomorúságával azonosulni, s ezt ki is fejezi vigasztaló szavaival, könnyeivel. Ezt a lelkületet gerjessze lángra Isten szeretete szívünkben, hogy képviselhessük Isten uralmát e sötét világban.

Péter István

 Napi áhítat

Igehely: Jn 14:12–17 Kulcsige: Jn 14:13-14 „Amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.”

Az Úr Jé­zus­nak van egy kü­lön­le­ges ígé­re­te szá­munk­ra: hozzá for­dul­ha­tunk a ké­ré­se­ink­kel. Mind­azt, ami meg­egye­zik aka­ra­tá­val, és amit meg­ígért az övé­i­nek, bát­ran kér­het­jük az Ő ne­vé­ben. Biz­tat, hogy kér­jünk, ke­res­sünk, zör­ges­sünk (Mt 7:7–11). Van, hogy Isten nem úgy hall­gat­ja meg ké­ré­se­in­ket, ahogy mi azt sze­ret­nénk, de min­dig meg­hall­gat­ja. Van, hogy nem úgy kap­juk meg, ahogy azt el­gon­dol­tuk, és nem akkor, ami­kor mi akar­tuk. De Ő job­ban tudja, hogy mikor mire van szük­sé­günk, és biz­to­san a ja­vun­kat akar­ja.