2020. január 15., szerda

DÉLELŐTT | 
A beszéd tisztasága

Igehely: Mt 5:33-37; Kulcsige: 5:37 „Ellenben a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.”

Az Úr Jézus idejében az eskü elveszítette komoly, szent jellegét, mert az élet minden területén használták. Esküvéssel igazolták magukat az emberek. Szavaink hitelvesztését azonban nem hozza helyre az esküdözés. Igazmondásunkat cselekedeteink igazolhatják. Beszédünknek ereje van. ,,Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi.” (Péld 18:21) Aki nem jól él a beszéddel, az visszaél vele. Aki nem az igazságot szólja, hanem ferdítésre, ködösítésre, rágalmazásra használja, fertőzi magát és környezetét. Ezért a figyelmeztetés: „Minden haszontalan szóról, amit kimondanak az emberek számot fognak adni az ítélet napján.” (Mt12:36) Felelősek vagyunk beszédünkért. Bár a nyelvet nem lehet megszelídíteni, mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, (Mt 15:19-20) van lehetőségünk tiszta, új szívet kérnünk. (Zsolt 51:12) A Szentlélek uralma alatt beszédünk életnek fája lesz, (Péld 15:4) hogy bátorítsunk és vigasztaljunk. Erőt kapunk nyelvünk megfékezésére is, hogy Isten eszközei lehessünk. (Zsolt 15:2-3) Döntsük el, hogy mindig az igazat mondjuk és kérjük, hogy az Úr őrizze ajkaink nyílását. (Zsolt 141:3)

Péter István

DÉLUTÁN | 

Szomorúság mások miatt

Igehely: Róm 9:1-5; Kulcsige: Róm 9:2-3 „Nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, az én testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett.”

A szomorúság egy gyötrődést okozó lelki állapot, amikor az ember valaki, vagy valami miatt bánkódik, kesereg. Előidézheti egy szerettünk elvesztése vagy egy be nem teljesült vágy gyermekeinkkel kapcsolatban. Máskor az ember szerez magának szomorúságot egy rossz döntéssel.

Pál egy olyan állandó, szívét gyötrő fájdalomról tesz bizonyságot, amely sokunk előtt talán még ismeretlen. Nem a maga vagy körülményei miatt van szívében ez a fájdalom, hanem test szerinti rokonai, szeretett népe miatt. (3v.) Ugyanis nem értik a Krisztust, pedig övék a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és az ígéretek.

Sokszor nehéz testi rokonainkat felvállalni. Anyagi szükségükért, jólétükért, biztonságukért talán még teszünk valamit. De üdvösségükért mennyit vállalunk? Nem kell az egész világot felvállalni, de Isten néhány embert ránk bízott, és még ígéretet is adott. (ApCsel 16:31) Tudunk-e a ránk bízottakért, népünkért áldozatot vállalni? Bánkódunk-e szeretteink hitetlensége miatt? Ez a krisztusi lelkület munkálkodik az Urat szeretők szívében. Azért lehetséges ez, mert minket is felvállalt Valaki. Aki hozzá tartozik az tud másokért élni, szolgálni, könnyezve vetni azzal a reménységgel, hogy lesz ujjongó aratás.

Péter István

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 19:1–6 Kulcsige: 2Krón 19:3 „Bár volt benned valami jó is, mert kiirtottad az országból a szent fákat, és állhatatos szívvel kerested az Istent.”

„Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.” – jelenti ki Sámuel prófétának az Úr (1Sám 16:7). Isten látja, ami a szívben van: látja a rosszat, de azt a kis jót is: „Bár volt benned valami jó is… állhatatos szívvel kerested az Istent” (3.v.). Jósáfát azt terjesztette, amit érdemes volt, mert ezáltal munkálta Isten akaratát, és a megtérést szorgalmazta. Újra és újra kiment a nép közé. A lelki élet csak helyes rendtartással, jó tanáccsal, Isten nevében működik jól. Jósáfát megtérítette a korabeli embereket, őseik Istenéhez terelte szívüket.