2020. július 11., szombat

DÉLELŐTT | 
Az imádkozás hálára tanít

Igehely: 1Thessz 5:16-18; Kulcsige: 1Thessz 5:18 „Mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.”

Minél több mulandó dolog birtoklására törekszünk, annál kevesebb lehet a hálánk, viszont minél inkább az örökkévaló dolgokkal foglalkozunk, megtelik szívünk hálával Isten iránt. Ezzel a szemlélettel élt az apostol is és erre bátorítja a mindenkori hívőket. Csak így lehet mindenkor örülni, szüntelen imádkozni és hálaadással feltárni kéréseinket, (Fil 4:6) melyek arra irányulnak, hogy „jöjjön el a te országod”.

A hálaadás a hívő ember természetes magatartása kell legyen, mert szereti az Istent és „ akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” (Róm 8:28b) Ily módon mindig képesek lehetünk, hogy dicsőítsük Istent minden körülményben és mindenért, és amíg így járunk el, megvalósítjuk az Ő akaratát, hiszen „ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti (mi) javatokra”.

Melyik jellemzőbb az imádkozásodra, a hálaadás vagy a kérés? Miben mutatkozik meg az Úrban való örömöd? Menyire fontos neked Isten akarata?

Dézsi István

DÉLUTÁN | 

„Itt az aratás órája”

Igehely: Jel 14:14-20 Kulcsige: Jel 14:15 „Egy másik angyal jött ki a templomból, és hatalmas hangon kiáltott a felhőn ülőnek: Ereszd neki a sarlódat, és arass, itt az aratás órája, mert beérett az aratnivaló a földön.”

Az Úr Jézus azt mondja a végső aratásról: „az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok.” (Mt 13:39b) Ma, amikor írom, te pedig olvasod később az áhítatot, még nem jött el ennek az órája. Tehát még megvizsgálhatjuk magunkat, hogy milyen az eddigi „vetésünk” és milyen lesz az „aratásunk”, mert „aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet.” (Gal 6:8) „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket.” (Zsid 3:7-8) Még azt is nagyon fontos őszintén megvizsgálni, hogy egyáltalán milyen vetéshez tartozunk: a mennyek országának fiaihoz vagy a gonosz fiaihoz? (Mt 13:38) Részünk volt-e az újjászületésben vagy csak vallásosak vagyunk? Végül le lesz aratva mind a két vetés. A búza Isten „csűrébe” kerül, a konkoly viszont a „tüzes kemencébe”, és megégetik. (Mt 13:30,42) Alapigénkre figyelve, ha ilyen kilátásunk van, fogadjuk meg Pál apostol tanácsát: „szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé a mi megszentelődésünket.” (2Kor 7:1)

Dézsi István

 Napi áhítat

Igehely: Mt 21:33–45; Kulcsige: Mt 21:38 „De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak egymás között: Ez az örökös! Gyertek, öljük meg, hogy mienk legyen az örökség.”

Az Úr Jézust sokféleképpen el lehet utasítani. Amint tegnap a két testvér példázatában láttuk, el lehet hárítani a hívását szép szavakkal, amelyek illedelmes és engedelmes szavaknak tűnnek, és el lehet utasítani durván, engedetlenül. A vége mindegyiknek büntetés, akárcsak a hanyag közömbösségnek. A szőlőmunkások a legdurvábban viszonyulnak a szőlősgazdához, ami tükrözi a farizeusok és a főpapok gyilkos ellenállását. Meg is értették, hogy Jézus róluk beszél, mivel ők voltak akkor a lelki munkások az Úr szőlőjében.