2020. június 15., hétfő

DÉLELŐTT | 
Imádság szeretetért és hűségért

Igehely: Péld 3:1-4; Kulcsige: Péld 3:3 „A szeretet és hűség ne hagyjon el téged: kösd azokat a nyakadba, írd fel a szíved táblájára!”

Salamon felszólító módban beszél gyermekével. Két kulcsszót találunk itt: szeretet és hűség. Ahhoz, hogy ezt gyermekeimnek megtanítsam, fontos a saját példám. Hadd lássák meg, hogyan szeretem az Urat, az Ő igéjét, a gyülekezetet, őket és (nem utolsó sorban) az édesanyjukat, vagyis a feleségemet. Úgy gondolom, hogy a szeretet azt jelenti, hogy az évek során hű vagyok a társamhoz. Nem csak szavakkal, hanem tettekkel szeretek. Ez mindennapi harcot, önmegtagadást, áldozatot jelent. Miért? Könnyű magamat a középpontba helyezni és elvárni, hogy kiszolgáljanak, kedvünkbe járjanak, de ez már nem igazi szeretet (Róm 7:14–25). Pál apostol tanítását figyelembe véve, az Úrral együtt lehetek győztes, hűséges. A gyermekeim észreveszik, ha hűséges vagyok munkámban, és elvégzem a rám bízott feladatokat morgolódás nélkül. Ez a gyülekezeti szolgálatokra is kiterjed.

Minél előbb tanítsuk meg gyermekeinknek ezeket az értékeket. Talán sosem lesz elegendő az imádság értük, de a kitartás megéri a fáradtságot. „Az Úr meghall imát, jóvolta ez nem érdem.”

Virág Tibor

DÉLUTÁN | 

Szabadon, egyesülve Krisztussal

Igehely: 1Kor 6:12-20; Kulcsige: 1Kor 6:17 „Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ővele.”

A bűn rabság. A legnagyobb szabadság a szentség. A szent nem önmagáé, nem a világé, hanem a Krisztusé, és ameddig Őbenne marad, teljesen szabad. Nem függetlenségre lettünk megváltva: a vessző, ha elszakad a szőlőtőtől, meghal. A függetlenség – az a gondolat, hogy azt tehetek az életemmel, amit akarok – alapvetően hazugság. Mindenki szolgál valakit. A megváltottak tudatosan kerülik a bűnt, féltve szabadságuk örömét, a Krisztussal való jó kapcsolatukat. Ha a szent vétkezik, sokkal többet veszít, mint amivel a bűn kecsegtet. Nem azért nem vétkezik, mert nem szabad, hanem azért, mert nem éri meg, mivel a bűn bolondság, és Krisztus megszabadított ettől. A lelkileg jóllakott ember megveti e világ hamisított lépesmézét.

Szabadságunk csak Krisztusban működik, ahogy a hal sem szabad a vízen kívül. A világban nincs élet számunkra. A has és a nemi vágyak által a legkönnyebb megfogni az embert. A kísértések elérhetősége soha nem öltött ilyen mértéket. Ez nagyobb éberségre és istenfélelemre ösztönzi Krisztus népét. Hogyan tudnál jobban összeforrni az Úrral? Mennyire és mivel vagy „jóllakva”?

Dohi Zoltán

 Napi áhítat

Igehely: 1Pt 2:5–12 Kulcsige: 1Pt 2:9 „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.”

Az Istennek szentelt élet azzal kezdődik, hogy megízleljük, hogy jóságos az Úr (3.v.). Ez a kiindulópont. Isten megkeresett, megtalált, kiválasztott és magáévá fogadott. Régen nem tartoztunk az Ő népéhez, de most már hozzá tartozunk, mert Ő örökbe fogadott minket. Megváltozott az identitásunk, megváltoztak a prioritásaink. Kik is vagyunk valójában? Isten Igéje azt mondja, hogy választott nemzetség, királyi papok, az Ő tulajdon népe vagyunk. Ezzel teljesen megváltozott az önazonosság-tudatunk. Már másképp látunk mindent, magunkat is. Micsoda kiváltság ez!