2020. március 18., szerda

DÉLELŐTT | 
Legalább a végén megértették

Igehely: Mt 16:1-12; Kulcsige: 16:12 „Ekkor megértették: nem azt mondta, hogy a kenyér kovászától óvakodjanak, hanem a farizeusok és szadduceusok tanításától.”

Ha figyelmesen olvastuk ezt a történetet, észrevehettük, hogy a tanítványok a földi gondolkodás rabjai voltak: „Ők pedig így gondolkodtak magukban: Nem is hoztunk kenyeret!” (7.v.). Ez a földi gondolkodás elvette a figyelmüket Jézus igazi üzenetéről. Sokszor esünk mi is abba a csapdába, hogy már nem is tudunk Jézusra figyelni, mert a földi helyzetünk annyira elhatalmasodik gondolkodásunkon, hogy az időnk 100%-át igénybe veszi. Mit tehetünk annak érdekében, hogy újból képesek legyünk Jézusra figyelni, hogy újból eljöjjön a felüdülés pillanata, amikor az Ő igéje élővé válik számunkra, és megértjük azt? Legyünk őszinték magunkkal, és valljuk meg, hogy sokszor olvassuk az igét, de nem értjük. Inkább vegyünk példát az etióp főemberről, akitől Fülöp megkérdezte: „Érted is, amit olvasol? Erre így válaszolt: Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza?” (ApCsel 8:30-31).

Kedves testvérem, az a kérdés ma reggel, hogy mennyire vagy őszinte magaddal? Érted, amit olvasol? Azért imádkozom, hogy együtt elmondhassuk: „Ekkor megértette”.

Ferkő Attila

DÉLUTÁN | 

Bátor ifjak

Igehely: Józs 6:22-25; Kulcsige: Józs 6:23 „Bementek tehát az ifjú kémek, és kihozták Ráhábot, apját, anyját, testvéreit és minden hozzátartozóját. Kihozták egész nemzetségét, és elhelyezték őket Izráel táborán kívül.”

Sokszor nehéz beleélni magunkat az ószövetségi kor eseményeibe, mert túl nagy az időszakadék köztünk és az akkori világ között. Ezért is tűnik olyan borzalmasnak a Józsué könyve, mert nehéz megértenünk, hogy Isten miért irtotta ki azokat a kánaáni népeket. Tudnunk kell, hogy az akkori világ nem olyan volt, mint a mai. Mi élvezzük a különböző békeegyezmények feltételeit, amelyek lehetővé teszik a békés együttélést, és megóvnak minket attól, hogy bárki, bármikor országunkra törjön és elfoglalja azt.

Az olvasott igében betekintést kapunk egy olyan időszakba, amikor a bátorság nagy erény volt. Ha megpróbáljuk ezt a mai környezetbe helyezni, megértjük, hogy a hívő embernek nagy bátorságra van szüksége ahhoz, hogy az ellenség táborába menjen és kémkedjen. Megtudakolja, hogyan tudja legyőzni az ellenséget, hol vannak a gyenge pontok, és milyen stratégiával tud csapást mérni rá. Általában ezektől a dolgoktól félünk és tartózkodunk, mert nagy az esélye, hogy „Jerikóban maradunk”.

Ma gondolkozz el azon, hogy mikor volt utoljára az, hogy te az ellenség táborába mentél kémkedni? Mikor voltál ehhez elég bátor és felkészült?

Ferkő Attila

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 20:4–23 Kulcsige: 2Krón 20:17 „Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr!”

Ami­kor Is­ten­re te­kin­tünk, akkor ez min­den, amit te­he­tünk. Ez a leg­több és a leg­jobb is. Így lesz siker, elő­re­ha­la­dás, győ­ze­lem, meg­ma­ra­dás, élet. Ho­gyan le­he­tünk ilye­nek, mit kell ten­nünk ezért?

Ki­ált­sunk Is­ten­hez (4–13)! Jós­áfát össze­hív­ta a népet imád­koz­ni és böj­töl­ni. Ez a leg­fon­to­sabb, ez az, ami meg­erő­sít, ilyen­kor ad Isten ve­ze­tést és se­gít­sé­get. A ki­rály ve­zet­te az ima­órát, ő ké­szült imád­koz­ni, és buz­dí­tot­ta az em­be­re­ket is imára. Így kell meg­ol­da­ni nehéz hely­ze­te­ket: imád­koz­va. Le­gyen ne­künk is ez az erős­sé­günk!