2021. december 28., kedd

DÉLELŐTT | 
A világosság arra való, hogy munkálkodjunk

Igehely: 1Thessz 5:1-10; Kulcsige: 1Thessz 5:6 „Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok!”

Mielőtt nekifogtam e sorok írásának, erőt vett rajtam egyfajta tunyaság. Csak ültem, nézegettem az egymás után lefutó posztokat a facebookon, és egyáltalán nem volt kedvem áhítatot írni. Aztán a kötelességtudat csak azt súgta, vegyem elő a Bibliámat, és haladjak az írással.

Így került elém a mai ige, benne a felszólítással: „Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok!” Időben jött a hidegzuhany, felébredtem tőle. Nem tékozolhatom időmet, energiámat mindenféle értéktelen dolgokra. Azért van a nappal, hogy az Úrnak engedelmeskedve dolgozzak, az Ő országát építve. Aki csak a saját pecsenyéjét sütögeti ebben az életben, magában vagy az emberi tudományban, filozófiában bízva, az elveszett ember. Elveszett a maga, de mások számára is. Legfőképpen pedig elveszett Isten számára. A földi élet nem arra adatott, hogy dolgozzunk azért, hogy kikapcsolódhassunk, majd kipihenve magunkat, ismét csak dolgozhassunk az újabb kikapcsolódásért.

Lehet jó a munka és a pihenés, sőt szükséges is mindkettő. De egyik sem önmagáért való. Mindegyik akkor ad igazi örömöt, ha Jézus iránti engedelmességből fakad. Én ezt értettem meg ma. És te mit értettél meg?

Lisztes Tibor

DÉLUTÁN | 

A gőgösöknek ellenáll

Igehely: Jak 4:4–10; Kulcsige: Jak 4:6 „De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: «Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.»”

Isten gyűlöli a kétfelé sántikálást! Mi is érintkezünk a világgal: mindennapos helyzetekben, emberi kapcsolatokban. Mi motivál bennünket abban, ahogyan viselkedünk ezekben a helyzetekben, vagy ahogyan ápoljuk ezeket a kapcsolatokat? Tudunk-e úgy barátkozni nem hívő ismerőseinkkel, hogy mi közben hűségesek maradjunk az Úrhoz? Vajon lehetséges ez egyáltalán? Igen, lehetséges. Az Úr Jézus ebben is mutatta a példát: mi a cél, meddig és hogyan kell elmenni, milyen eszközeink lehetnek... Sokat tanulhatunk tőle az evangéliumokban leírtakból. Azonban Lelke is vezet, hogy a mai kor mai embereivel, hogy értsünk szót, hogyan lássuk meg valódi, lelki-szellemi szükségüket, és milyen módon töltsük be azokat. Ha a Lélekre figyelünk, elkerülhetjük azokat a csapdákat, amelyek a világgal való egészségtelen barátsághoz, és így megalkuváshoz vezetnek.

Ha isteni vezetés nélkül közeledsz a világhoz, könnyen Isten ellenségévé válhatsz! Ezért is bátorítalak: közeledj Istenhez, és Ő közeledni fog hozzád. Szenteld neki oda újból a szívedet, kérd vezetését, és annak idején fel fog téged magasztalni!

Lisztes Tibor

 Napi áhítat

Igehely: Gal 5:22–23; 2Pt 1:3–8 Kulcsige: 2Pt 1:6 „Az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet.”

Emlékszem, körülbelül 10 éves lehettem, amikor édesapám elvitt Erőss Zsolt előadására. Azelőtt is hallottam a magas hegyekről, a Himalájáról, hogy milyen nehéz azokba a magasságokba feljutni. De amikor az ő beszámolóját hallgattam, láttam a képeket és a videókat, amelyeket készített, akkor jobban megértettem, hogy mivel is jár egy ilyen expedíció. Hiszen találkoztam valakivel, akinek már sikerült eljutni a Föld legmagasabb pontjára. Hasonló dolog történik, amikor Istennel találkozunk. Mi nem tudjuk, hogy mit jelent igazán Istennek tetszően élni.