2021. október 28., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Süllyedni kezdünk, ha nem az Úrra nézzünk

Igehely: Mt 14:28-31; Kulcsige: Mt 14:30 „Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: Uram, ments meg!”

Áldott állapot az Úrra való figyelés, mikor Ő kijelenti, felfedi magát és bizalmunkat belevethetjük. A korábban lehetetlennek tűnő dolgok természetessé válnak, győztesek lehetünk olyan helyzetekben, amikben máskor kudarcot vallottunk. Viharos időkben, mikor háborog a tenger körülöttünk és sötétség vesz körül, kegyelem így élni napjainkat. Péter, látva az Urat a sötét éjszaka közepén a háborgó tengeren járni, szeretné követni Őt. Az Úr pedig bátorítja, hogy ezt tegye. Ma is így hangzik Megváltónk szava azok felé, akik az élet bizonytalanságai közepette vágynak a rendíthetetlen, örök Vagyok jelenlétébe. Induljunk bátran, felnézve Jézusra, mint a hit szerzőjére, hogy átéljük vele csodáinkat! De nemcsak csodákat, hanem süllyedést is megtapasztal az, aki Péterhez hasonlóan leveszi tekintetét az Úrról. A körülmények, az aggodalmaskodás, hitetlenség könnyen elterelik figyelmünket a Mesterről. Péter nem süllyedt el, mert megtartásért kiáltott, ott kereste a megoldást, ahol kellett, nem magára hagyatkozott, nem emberekbe vetette a bizalmát, hanem az Úr Jézust hívta segítségül.

Szabó Róbert

DÉLUTÁN | 

A képmutatás kárhoztatása

Igehely: Mt 7:15–23; Kulcsige: Mt 7:15 „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik báránybőrbe bújva jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.”

A ma esti igénk a tévtanítókról és az ítélet napjáról szól. Hamis próféták mindig voltak Isten népe között, és lesznek is, sőt az utolsó időkben megszaporodnak az Írás szerint, sokakat félrevezetve. A Úr figyelmeztet, hogy őrizkedjünk, óvakodjunk, mert a megtévesztés mesterei bárányokra hasonlítanak, miközben farkaslelkűek és az ördög eszközei. A Mester fő ismertetőjelüket tárja fel, ami a gyümölcseikben rejlik. Tehát a felismerésükben a gyenge pont nem a beszédben, cselekedetben van, amely lehet kegyes vagy humánus, hanem a tevékenységük eredménye vagy tanítványaik állapota az árulkodó. A hamis tanítók általában többre tartják magukat másoknál, ezért önjelölt vezetők szeretnének lenni. Az ítélet napján kinn maradnak a mennyországból, pedig az Úr nevében tettek csodákat, prófétáltak vagy ördögöket űztek. Még ha az Úr nevében tették is, valószínűleg nem az Úrért, hanem magukért, mert Jézus azt mondja, hogy csak az megy be oda, aki az Ő akaratát teszi, nem az, aki a sajátját. Ezért harcoljuk meg, hogy mi az Úr akarata velünk kapcsolatban és azt végezzük alázattal az Ő dicsőségére.

Szabó Róbert

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:27–44; Kulcsige: Mt 27:50 „Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.”

Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékezünk: mit vállalt és hordozott el helyettünk a tiszta, szent, ártatlan Bárány. Engedte, hogy a bűnös emberek kigúnyolják, leköpdössék, bíborpalástot és töviskoronát adjanak rá. Üdvözöljék, mint zsidók királyát. Lehetett volna valóban a királyuk, ám az övéi nem fogadták be őt. De ha valaki befogadja – akár én vagy te –, hatalmat kapunk, hogy Isten fiaivá lehessünk (Jn 1:12). Micsoda bővölködő kegyelem árad a keresztről!