2022. december 31., szombat

DÉLELŐTT | 
Isten csodálatra méltó bölcsessége

Igehely: Zsolt 139:1-24; Kulcsige: Zsolt 139:14 „Magasztallak téged, mert félelmetes vagy és csodálatos; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.”

Bármilyen távolságok és mélységek nyíljanak térben és időben (sőt rajtuk túl is), a hívő ember boldogan nyugtázza: ott van az Isten! Miként balgaság volna egy pillanatra is azt gondolni, hogy Ő valamiről nem tud, éppen úgy balgaság volna egy pillanatra is nem gondolni arra, hogy Ő mindentudó, mindenütt jelenvaló. Gondolataink, álmaink nyilván vannak előtte, akárcsak sejtjeink alkotóelemei – éppen ezért nincs helye szótárunkban a „szerencse”, a „véletlen” szónak. Micsoda biztonság, hogy gondja van ránk, hogy szemmel tart, hogy minden elképzelést és reménységet felülmúlóan magasztosak a velünk kapcsolatos szándékai! Micsoda lehetőség, hogy beszélgethetünk Vele, Aki napjaink számát is bölcsen meghatározta! Micsoda áldás, hogy Igéjének világosságában megérthetjük, milyennek lát minket, és hogy a romlás útjai helyett miként haladjunk az örökkévalóság ösvényén! Kívánjuk hát az Ő jelenlétét szüntelen, és mondjuk szavunkkal, életünkkel: „Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy!” „Mily drágák nekem szándékaid, Istenem!”

Kiss Lehel

DÉLUTÁN | 

Múltba és jövőbe tekintés év határán

Igehely: Zsolt 143:1-12; Kulcsige: Zsolt 143:5 „Visszaemlékezem a régi napokra, végiggondolom minden tettedet, elmélkedem kezed alkotásain.”

Lassan múlttá merevedik a mai nap is, és történelemmé szépül az esztendő. Nagyobb része nyomorúság és fáradság volt (Zsolt 90:10), de minden pillanata kegyelem. Az idő múlása megállni késztet, a „régi napokra” emlékezni, amelyek mindenikében megmutatkozott a mi bűnt megbocsátó és megtartó Istenünk jósága. Nem lehet kétségünk afelől, hogy minden nyomorúság, üldöztetés, az eső nélküli idők javunkat szolgálták, szolgálják. Visszaemlékezünk és elmélkedünk – az áhítat drága percei ezek! Ugyanakkor, miként a zsoltáríró, epekedve szemléljük az Urat, aki jelenlétével még mélyebb vágyat fakaszt a szent élet, a romolhatatlan ország után. És mivel itt van az Úr, imádkozva nyújtjuk felé a kezünket, s szívünket feltárjuk előtte. Elmélkedés. Vágyakozás. Imádság. Jobb lett volna belőle több, mélyebb, igazabb! – de ha élünk, erre fogunk mind jobban törekedni. Az Úr tovább fog tanítani akaratának teljesítésére, és az Ő jó Lelke fog vezérelni az egyenes úton. Elnémítja a gonoszt, aki életünkre tör, s mi egyre hangosabban áldjuk Őt: „Hű és igaz vagy Te!”

Kiss Lehel

 Napi áhítat

– Mt 20:29–34; Kulcsige: Mt 20:34 „Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.”

Különös, ahogy Isten minden ember szívéhez utat talál. Az sem lehet akadály, ha nem lát. A két vak „meghallotta, hogy Jézus arra megy el”. Olyat is láttam, hogy evangélizáció végén siket ember jött előre, hogy megnyissa szívét Jézusnak, pedig nem volt jeltolmács. Az evangélium válasz az elesett embernek, ezért beleillik a lelkébe. Jézus azért jött, hogy örömhírt mondjon a szegényeknek. Erre érzett rá a két vak, és nem lehetett akadály az, hogy nem látnak, de az őket helyre utasító tömeg sem.