2022. november 18., péntek

DÉLELŐTT | 
Ígéret Afrika lakóinak

Igehely: Zsolt 68:25-36; Kulcsige: Zsolt 68:32 „Egyiptomból követek jönnek, az etiópok Istenhez emelik kezüket.”

Az etióp keresztyének az afrikai kontinens első keresztyénei közé tartoznak. Az élő Istenbe vetett hitüket visszaeredeztetik Sába királynőig, aki Salamon Istentől kapott bölcsességét csodálta annak idején. Az első népek közé tartoznak, akik Krisztust elfogadták Uruknak és Megváltójuknak. Dávid erre Istentől kapott ígéretet, és betelt ez a prófécia is. Csodálatos ígéret: „az etiópok Istenhez emelik kezüket.” Elhagyták animista törzsi vallásukat, amelyben minden élő és élettelen dolog mögött szellemi lényeket feltételeztek és imádtak. Odafordultak Izráel Istenéhez, aki hatalmat és erőt ad minden népnek. Ma az egyik legszegényebb ország a világon, háborús körülmények között él, mégis kész befogadni keresztyén és nem keresztyén menekülteket a környező országokból. Egymillió ilyen menekült él Etiópiában.

Isten ígéretei nem elképzelések, lehetséges tervek, hanem igazak, és megtörténnek. Érdemes nyitott szemmel járni a világban.

Neked mit ígért Isten? Mit ígért gyülekezetednek Isten? Teljesültek már be rajtad ígéretek? Adj érte hálát! Várd türelemmel és vágyakozással a többi beteljesülését!

Györfi Elek Tóbiás

DÉLUTÁN | 

A sürgető intés nem tréfa

Igehely: 1Móz 19:12-26; Kulcsige: 1Móz 19:14 „Lót tehát kiment, és beszélt a vőivel, akik leányait el akarták venni, és ezt mondta: Keljetek föl, menjetek ki erről a helyről, mert az Úr el fogja pusztítani ezt a várost. De a vői azt hitték, hogy csak tréfál.”

Ábrahám imája, alkudozása nem maradt következmények nélkül. Isten angyalokat küldött, hogy sürgessék és kimentsék rokonait a pusztulásra ítélt városból. Azt is megvárta, amíg biztonságos helyre kerültek.

Isten hív a bűn és ítélet alól való szabadulásra, a gonosz dolgoktól való elhatárolódásra. Mikor ezt teszi, nem azt várja tőlünk, hogy hetekig gondolkodjunk rajta, hogy mérlegeljük a lehetőségeink minden elképzelhető forgatókönyvét, hanem azonnali reagálást vár. Amikor Isten sürget – és csakis akkor! – okoskodás nélkül engedelmeskedhetünk. Engedelmeskednünk is kell. Hosszú a türelme, de nem élhetünk vissza ezzel. Az Isten igazságának megfelelő intésnek alá kell vetnünk magunkat akkor is, amikor lelki testvéreink vagy a világi hatóságok kérik tőlünk.

Isten játékból nem ijeszt ránk, mint ahogy mi szoktuk tenni gyermekeinkkel, barátainkkal. Intése soha nem tréfából származik, hanem nyomós okból.

Jellemző rád a gyors, azonnali engedelmesség? Ha nem, akkor ma tisztázd azt, hogy miért van ez így nálad! Örvendj, és engedelmeskedj a szeretetből fakadó intésnek!

Györfi Elek Tóbiás

 Napi áhítat

Igehely: Mt 20:1–16; Kulcsige: Mt 20:15 „Hát nem tehetek azt a javaimmal, amit akarok? Vagy azért vagy irigy, mert én jó vagyok hozzájuk?”

Tegnapi igénk úgy fejeződött be, hogy „sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból első.” Hogyan? Erre is választ ad a mai igénk. A számok és teljesítmény bűvöletében élő ember nem tud mit kezdeni a mai történettel. Pedig de szeretnénk matematikai szöveges faladatként tekinteni erre a példázatra! A kérdés végül az lenne: Ha a gazda mindenkinek ugyanannyit fizetett, mennyi volt az átlagos órabér? Mindannyian érezzük, hogy nem jó a kérdés. Isten kegyelmi elhívása összeegyezhetetlen a mi matekunkkal. Nincs egész örök élet, fél örök élet, negyed örök élet… mint ahogy üdvösség sem.