2023. április 8., szombat

DÉLELŐTT | 
Méltó temetés

Igehely: Jn 19:38-42; Kulcsige: Jn 19:40 „Fogták tehát Jézus holttestét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni.”

Sok és sokféle temetést volt alkalmam levezetni. Mindegyik más volt, és mégis hasonlítottak egymásra. Mások voltak a körülmények, a helyszín, a résztvevők, de azonos az üzenet, a liturgia, a lelkület.
Milyen lehetett Jézus temetése? Az evangélisták részletes leírást hagytak hátra. A temetés szervezői, végrehajtói: két titkos tanítvány – Arimáthiai József és Jézus éjszakai látogatója, Nikodémus. Vagyis csak eddig titkolták kapcsolatukat, most leleplezik magukat. Egyikük a holttestet kérte levetetni a keresztről, a másikuk hatalmas anyagi hozzájárulással igyekezett konzerváló anyagokkal belepni a drága porhüvelyt. Alapos munkát végeztek, mert hosszú enyészetre számítottak. A zsidó szokás szerint így tehették méltóságossá a temetést. Márpedig hatalmasat tévedtek. Ilyen rövid ideig holttest még nem feküdt a sírban!
Valaki így értelmezte a harmadik Zsoltár hatodik versét - „Lefekszem, alszom és fölébredek, mert az Úr támogat engem” – vagyis: megbetegszem, elhalálozom, föltámadok. Holnap arra emlékezünk, hogy ez igaz volt!

Füstös Gyula

DÉLUTÁN | 

Az Úr Jézus és a gonosztevők

Igehely: Lk 23:33, 39-43; Kulcsige: Lk 23:42 „Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba!”

Vajon az üdvtörténet nagy rendezője, a mindenható Isten miért látta jónak, hogy Jézus keresztre feszítésének kiemelt eseményét nem mindentől és mindenkitől függetlenül, önmagában, a figyelem középpontjába állítva tervezze meg? Miért volt ott még két másik elítélt is? Jelenlétük elvonhatja figyelmünket a lényegről! A két gonosztevő magát az emberiséget képviseli. Azt, ahogyan az emberek egy része elfogadja, a másik része pedig elutasítja Jézust. Tökéletes kiábrázolása annak, amit Jézus így mutatott be: „jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot”, „még ma velem leszel a Paradicsomban!” - mondta a jobb oldali elítéltnek. Ennek ellentétét éppen az ígéretet kapó mondja ki keménykedő elítélt-társának: „Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy!” - „Aki nem engedelmeskedik a Fiúnak (…) Isten haragja marad rajta”- zárul az éjszakai beszélgetés Nikodémussal.
Mindkét gonosztevő ugyanolyan távolságra volt Jézustól, ugyanazt látta, hallotta – mégis különbözőképpen reagáltak az eseményekre, Jézus személyére. Lehetetlenség kibújni a döntés kényszere alól.

Füstös Gyula

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
10 + 7 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.