2023. június 23., péntek

DÉLELŐTT | 
Vigyázzatok krisztusi szabadságotokra!

Igehely: Kol 2:4-12; Kulcsige: Kol 2:8 „Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz igazodik.”

A világjárvány alatt megtelt az internet igehirdetésekkel, élő közvetítésekkel, különböző vallásos témájú videókkal. Néhány keresztyén könyvkiadó válogatás nélkül dobja piacra az izgalmasnál izgalmasabb újdonságokat ismeretlen, vagy szélsőségeiről ismert keresztény szerzőktől. A fiatal és a középkorosztályhoz tartozó hívők pedig gyakran minden kontroll nélkül vevők minden újdonságra. Az ige pedig figyelmeztet: „Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket...!”
Amikor az emberi hagyományok (akár vallásos, egyházi hagyományok is) fontosabbakká válnak, mint maga Krisztus és a Krisztusban megnyert szabadságunk, ott kezdődik a baj. Olyan okosan tudják ezeket adagolni, hogy ha nem vigyázunk, könnyen lépre csalnak bennünket. A világ elemeinek, a tudománynak a mindenek felett valósága, a Bibliával szembeni elsőbbsége is hitbeli hajótörésünket okozhatja. Ilyenkor a bennünk lakozó Szentlélek jelez, tiltakozik, oda kell erre figyelnünk. Ha pedig elbizonytalanodtunk, kérjük ki tapasztaltabb, érettebb testvérek tanácsát, imatámogatását, hogy meg tudjunk maradni krisztusi szabadságunkban!

Dobos Péter

DÉLUTÁN | 

Hadakozásunk fegyverei nem testiek

Igehely: 2Kor 10:1-7; Kulcsige: 2Kor 10:3-4 „Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására.”

Egy utcai evangélizációnkon egy magát sátánistának nevező csoport jött oda, hogy provokáljanak bennünket. De amikor Laci, egy hasonló körből megtért fiú elindult feléjük, Bibliával a kezében, a vezetőjük odakiáltott: „Mi van a kezedben? Te jöhetsz, de azt a könyvet ne hozzad, attól félünk!” Amikor látták, hogy Laci a Bibliával a kezében tovább közeledik, eltűntek.
Isten igéje, ha helyesen és hittel alkalmazzuk, olyan, mint a kétélű, éles kard, mint a sziklazúzó kalapács, de gyógyír is egyben, sebeket gyógyító drága kenet. Sok nehéz helyzetet oldottak már meg hívő testvérek, vezetők, amikor a sok bölcs, okos tanács, konfliktushelyzetre írt recept után azt a kérdést tették fel: Mit mond erről Isten igéje? A mi vitézkedésünk fegyverei szellemi fegyverek: hit, imádság, böjt, ige. És ezek a vezérigénk szerint nem a mi kezünkben vannak, hanem „erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására”.
A világ összes arzenálja hatástalan a szellemi harcban. Dávid azt mondta Saulnak: nem tudok én a te fegyvereiddel harcolni Góliát ellen. Győzelmét az Istenbe vetett hit alapozta meg, a parittya csak kellék volt.

Dobos Péter

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
6 + 9 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Gal 5:22–23; 2Pt 1:3–8 Kulcsige: 2Pt 1:6 „Az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet.”

Emlékszem, körülbelül 10 éves lehettem, amikor édesapám elvitt Erőss Zsolt előadására. Azelőtt is hallottam a magas hegyekről, a Himalájáról, hogy milyen nehéz azokba a magasságokba feljutni. De amikor az ő beszámolóját hallgattam, láttam a képeket és a videókat, amelyeket készített, akkor jobban megértettem, hogy mivel is jár egy ilyen expedíció. Hiszen találkoztam valakivel, akinek már sikerült eljutni a Föld legmagasabb pontjára. Hasonló dolog történik, amikor Istennel találkozunk. Mi nem tudjuk, hogy mit jelent igazán Istennek tetszően élni.