2024. augusztus 28., szerda

DÉLELŐTT | 
Hirdetik az evangéliumot

Igehely: Lk 7:18–23; Kulcsige: Lk 7:22 „Ezért így válaszolt nekik: «Menjetek el, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek az evangélium hirdettetik.»”

Vannak olyan élethelyzetek, amikor a hívő emberre rátör a kétség. Egy-egy mély válsághelyzet alapvető kérdéseket hoz felszínre, amiről talán mi magunk sem tudtuk, hogy a szívünk mélyén ott van. Ilyen helyzet volt Jánosnak a börtön. Ekkor már hónapok óta börtönben lehetett, s bizonyára várta, hogy az általa meghirdetett Isten országa, s benne a Krisztus személye nyilvánvaló győzelmet arasson a bűn és a bűnös emberek hatalmaskodása felett. Ám a hatalom még mindig a Heródes-félék kezében van... „Te vagy-e az eljövendő, vagy még tovább kell várni?” – szakad ki a kérdés annak az embernek a szívéből, aki nyíltan hirdette Jézussal kapcsolatban, hogy ő a Vőlegény (Jn 3:22–36), a Fiú, akiben mindenkinek hinnie kell.

Jézus nem magyarázkodik, csak rámutat azokra a jelekre, amiket a próféták előre megmondtak, a legvégére hagyva: „a szegényeknek az evangélium hirdettetik.” Nem egyszerű felsorolás ez, sokkal inkább fokozás, a jelek, csodák felsorolásának legvégére hagyva a legeslegfontosabb csodát, az evangélium hirdetését. Mert minden csoda földi, mulandó, de az evangélium – az Isten szabadító, megmentő kegyelmének meghirdetése – örökkévaló gyógyulást hoz a léleknek!

Vajon számodra is a legnagyobb csoda az evangélium, kedves velem együtt imádkozó testvérem?

Kulcsár Tibor

DÉLUTÁN | 

Futok egyenest a cél felé

Igehely: Fil 3:12–16; Kulcsige: Fil 3:14 „De egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.”

A sporttörténelem igen sok olyan sporteseményről tud, ahol egy sportoló éppen annak következtében veszített, hogy korán kezdett ünnepelni. Bár biztosnak látszott a győzelme, végül megelőzték. Sokan nem értik, hogy Pál miért ilyen „bizonytalan”, miért mondja: „Én nem mondom, hogy már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék...” Hát nincsen üdvbizonyossága? Dehogy nincs! Erről a Timóteusnak írt 2. levelében ezt írja: „tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra” (2Tim 1:16). Csak éppen azt is tudja, hogy a győzelmet a célban hirdetik ki, nem pedig a cél előtt. Tehát futni kell, mégpedig kitartással és nekifeszülve. S nem jó a célról levenni a szemet, mert az éppen uralkodó vallási és társadalmi irányzatok szem előtt tartása könnyen céltalan rohangálássá változtathatja a futásunkat.

Márpedig az ördögnek soha semmi kifogása nem volt a rohangáló keresz-tyénekkel kapcsolatosan. Csak fussanak, hogy a lelkük szakad bele, ha nem a cél felé futnak! Kijózanító Pál önvallomása: „nekifeszülve futok, egyenest a cél felé”, nem feledve, hogy a célban mennyei jutalom vár.

Kulcsár Tibor

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
9 + 6 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Filem 1:8–14 Kulcsige: Filem 1:14 „Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.”

Pál apostol szeretetteljes szívességkéréssel fordul Filemonhoz, mint testvéréhez az Úrban. Megtehetné, hogy parancsoljon is, de nem teszi. Onézimoszról van szó, aki Filemonnál szolgált és megszökött, de közben Pált és Jézust megismerve megtért, és hasznos lett a szolgálatban. Pál szeretné, ha Filemon visszafogadná őt, aki már neki is hasznos lehet. Pálnak az a szeretetteljes kérése Filemonhoz, hogy úgy fogadja Onézimoszt, mintha magát Pált fogadná. Ez keresztyén kötelessége is lenne, de úgy lenne szép, ha mégis önként, szeretetből fogadná vissza, és nem csupán kötelességből.