2024. július 18., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Óemberünk megfeszíttetett

Igehely: Róm 6:1–8; Kulcsige: Róm 6:6 „Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.”

Hála Istennek, hogy kijelentette ezeket a csodás igazságokat Pálon keresztül! Harcolunk, küzdünk az óemberünkkel, öldököljük, levetkőzzük, olykor mégiscsak kibújik vagy akár előtör belőlünk. „Vergődik az óember a kereszten.” – fogalmazta meg egy teológustársunk, amikor rosszat tapasztalt. Ez a lényeg! Isten célja, hogy megerőtlenüljön, érvényét veszítse, végső soron megsemmisüljön a régi életünk. Nekünk is célunk, hogy elszakadjunk a bűnben maradásnak (1.v.) még a gondolatától is; a bűnnek szolgálástól eljussunk a bűntől való megszabadulásig (7b.v.).

Ennek érdekében Pál leírja a siker titkát. Ötször használja a vele névmást. Ez a Jézussal való közösséget fejezi ki. Vele történt az eltemettetésünk, azaz halálában és feltámadásában hasonlítunk. Tehát az óemberünk megfeszíttetett vele, új életünk elkezdődött – és folytatódik! Hála Istennek ezekért a valós igazságokért!

„Élünk-e az Úrban, ó, társaim?” Hol kell legjobban lefognod vergődő óemberedet? Hálás vagy a Jézusban nyert győzelemért?

Papp Dániel

DÉLUTÁN | 

Teljes odaszánás

Igehely: ApCsel 20:24 „De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.”

Richard Baxter A megújult lelkipásztor (1656) című könyvében írja: „De mi vagyok én, ha nem a Krisztusnak szolgája? S mit ér az én életem, ha neki nem szolgálok? … Isten az én Mesterem s Igéje regulám, munkája dolgom, s annak foganatja (a lelkek üdvösségére nézve) célom.”

Különösen hálás vagyok a mai igeversért. Ez indított el 1993-ban a teológiára tanulni, ez alapján kezdtem lelkipásztori szolgálatomat végezni, és ha Isten éltet, szeretném továbbra is ez alapján folytatni és bevégezni. Az efézusi vénekhez intézett beszéd legerőteljesebb személyes vallomása ez. Számomra azzá vált. Minden szava érték. Minden betűje élet. Minden gondolata tény és való. Ez elmélkedés írásakor újravizsgálom az életemet. A futás és a szolgálat adott. Kapott? Isten kegyelme az evangélium. Bizonyított? Hirdetett? Én tovább hirdetem, bizonyságát adom? Megkaptam és még megvan nálam?! Vizsgáld meg te is az életedet!

Pál az Ef 6:24-ben kegyelmet kíván az Úr Jézus Krisztust folyamatosan szeretőknek. Te is köztünk vagy?

Papp Dániel

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
3 + 5 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Zsolt 84:1–13 Kulcsige: Zsolt 84:5 „Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged!”

Kőművesként sok ház és különféle épület építésében vettem részt. Számomra a ház, a múzeum, a templom egy épület. Van alapja, fala, teteje, be van vakolva, le van festve… Ha egy-egy különleges épületet megtekintek, nem tölt el izgalommal. Nehezen tudtam megérteni, hogy a zsoltár zarándoka, miért olyan izgatott amiatt, hogy mehet a jeruzsálemi templomba: sóvárog, ujjong, boldog, a nehézségek sem tántorítják el, legyőz minden akadályt, hogy odaérjen! Számára a templom látványa és az Istennel való találkozás ugyanazt jelentette.