2024. július 19., péntek

DÉLELŐTT | 
A törvény átkától megszabadítva

Igehely: Róm 7:6–13; Kulcsige: Róm 7:6 „Most azonban, miután meghaltunk annak a számára, ami fogva tartott minket, megszabadultunk a törvénytől, úgyhogy a Lélek új rendjében szolgálunk, nem pedig a törvény betűjének régi rendjében.”

Ez a leghíresebb igeszakasz az ó és új ember, a lélek és a test harcával kapcsolatban. Nem könnyű követni Pál gondolatmenetét, amint leírja ezt a problémakört, ahogy próbálja beazonosítani a résztvevőit, majd megtalálni a megoldást. Kiemelt igeversünkben fogság és szabadság, törvény és Lélek, új és régi rend kerül elénk, aztán a következő igeversekben ezek kifejtése rokon értelmű kifejezésekkel.

Nincs ez fölöslegesen túlbonyolítva?! Az Édenkertben Isten megmondta az embernek, hogy amely napon eszik a tiltott fáról, meghal. Elcsábult. Megkívánta. Evett. Meghalt. Azóta minden ember lelki halálban „él”. Ezt a bűnös életet leleplezi, sőt nyilvánvalóvá teszi a törvény. Pál megértette, hogy „éppen az életre adott parancsolat lett halálommá” (10b.v.). „Úgy találtaték” – Károli szava egy személyes felismerést takar, amit valaki más kezdett és vitt végbe Pál életében. Ez a valaki alapigeversünkben: a Lélek.

Te megszabadultál már a törvénytől? Hogyan egyszerűsíted le, éled meg naponta ezt a szabadságot?

Papp Dániel

DÉLUTÁN | 

Az akadályok legyőzése

Igehely: Zsid 12:1–2; Kulcsige: Zsid 12:1 „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.”

Egy régi vicces reklám jut eszembe. Páncélos lovag rohan a zord vár börtöne, a raktárbástya felé, áttör minden akadályon, vizesárkon, tűzokádó sárkányon, leszakadó lépcsőkön, s amikor feljut a toronyba, a bizakodó rab elé rohan: „Hát visszajöttél értem, hős lovag?” „Ugyan már, királylány, én csak a debreceni libamájkonzervekért jöttem!” S széles mosollyal mutatja a kamerának a zsákmányt…

Ennél többért küzdenek a sportversenyzők, és még többért a hívők. Számunkra a hitelődök nemcsak jó példák, hanem már nézők a stadion tribünjén, körülveszik a küzdőtéren még versenyben lévőket. E két segítő körülmény (bizonyságtevők köröskörül és előttünk a versenypálya) mellett ott van két akadályozó is: minden ránk nehezedő teher és megkörnyékező bűn. Melyik oldal győz? A segítség vagy a hátráltatás erősebb? Bukás vagy diadal lesz végül?

Jézus győzött! Gyalázat és kereszt volt az útja, hogy nekünk már simább legyen. Ha rá nézünk, minden akadályon át elérjük a célt, s megkapjuk a győzelmi koszorút. Fussunk még! Kitartás!

Papp Dániel

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
8 + 12 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 16:35–40 Kulcsige: ApCsel 16:36 „Az elöljárók azt a parancsot küldték, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel!”

A Filippiben végzett missziómunka miatt Pál és Szilász igazságtalanul szenvedett, és börtönbe kerültek. Közben a börtönőr megtért, és háznépével, akik hittek, be is merítkeztek még azon az éjszakán. A város elöljárói másnap megüzenték a börtönőrnek a törvényszolgákon keresztül, hogy bocsássa szabadon az apostolokat. De mivel nyilvánosan megverték, és börtönbe zárták őket ítélet nélkül, pedig római polgárok voltak, ezt Pál és Szilász nem hagyta annyiban. Azt kérték, hogy jöjjenek el az elöljárók, és maguk vezessék ki őket, ne titokban bocsássák el, mint valami gonosztevőket.