2024. november 8., péntek

DÉLELŐTT | 
Bennünk élő reménység

Igehely: 1Pt 3:8–17; Kulcsige: 1Pt 3:15 „Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.”

Élő reménység. – Ez látszik kívülről is. A szívünkben lakozó, megszentelő Isten táplálja ezt a reménységet, ami valójában több mint reménység – megbizonyosodás.

Ha kérdeznek, tudsz-e bizonyságot tenni erről a reménységről, szelídséggel és félelemmel?

Ha nem kérdeznek, a puszta jelenléted, magatartásod, beszéded, tükrözi-e ezt az élő reménységet, meggyőződést?

Isten gyermekeinek az élet minden helyzetében be kell mutatniuk az élő Jézus Krisztust, aki által van a mi élő reménységünk! Imádkozz, hogy ma is tudd ezt megtenni!

Pardi Benjámin Attila

DÉLUTÁN | 

A súnémi asszony fiának életre kelése

Igehely: 2Kir 4:18–37; Kulcsige: 2Kir 4:35 „Azután néhányszor föl-alá járt a házban, majd ismét odalépett, és föléje hajolt. Ekkor a fiú tüsszentett hétszer egymásután, és felnyitotta a szemét.”

A súnémi asszony istenfélő, áldozatkész, jómódú nő volt. Ám volt egy titkos bánata: nem volt gyermeke. Meglepetésére Isten megajándékozta egy fiúgyermekkel, aki később hirtelen meghalt. Megtörténhet, hogy nem kérsz dolgokat Istentől, mégis megkapod. Azután Isten visszakéri, hogy megpróbálja hozzá való ragaszkodásodat. Csodálatra méltó ennek az asszonynak a hite, aki nem nyugodott bele fia halálába! Azonnal felkeresi az Isten emberét. Hiszi, hogy senki más, csakis Isten tud segíteni, szolgáján keresztül. Az emberi logika szerint a betegségből van remény gyógyulásra, de a halál bekövetkeztével minden elveszett. A hit ezt diktálja: Isten még a halálból is képes életet fakasztani.

Csoda történik: a halott fiú feltámad. Mekkora öröme lehetett az édesanyának! Hiszen óriási áldozatot hozott fia érdekében (kb. 25-30 km utazás szamárháton, hogy Elizeussal találkozhasson). Te mennyi áldozatot hozol annak érdekében, hogy gyermeked a bűn halálából feltámadjon? Bármennyit hoznál, bármennyit imádkoznál – bár ez igencsak hasznos és szükséges –, csak Isten kegyelme tud feltámasztani egy gyermeket halott állapotából. Hozd gyermekedet Istenhez, harcolj érte térdeiden hittel, kitartóan!

Kulcsár Efraim

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 7 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Róm 3:9–20 Kulcsige: Róm 3:12 „Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.”

A római gyülekezetnek írt levélben Isten elmondja, hogy milyen súlyos következményei voltak Ádám és Éva engedetlenségének. Amikor az első emberpár vétkezett, kikerültek Isten jelenlétéből, és megromlott a szívük. Azóta mindenki megromlott szívvel és Isten nélkül kezdi a földi életet. Csak növelni tudjuk bűneinkkel az adósságot Isten felé, nem tudunk jót cselekedni. Mivel ennyire gonosszá lett az emberi szív, a megoldás egyedül a szívcsere. Szükségünk van egy új, megváltozott szívre.