2024. október 4., péntek

DÉLELŐTT | 
A teremtettség Ura

Igehely: Ézs 40:12-26; Kulcsige: Ézs 40:18 „Kihez hasonlíthatnátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el képmását?”

„Kihez hasonlítnátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el képmását?” (18.v.)

Minden korszakban voltak olyan emberek, akik megpróbálták a lehetetlent: öntött, faragott, festett dolgokkal ábrázolni Istent. Születtek is olyan alkotások, amelyek sok ember elméjét elhomályosították, és elfordították az élő Isten imádatától, de ezek közül egy sem teremtő, egyik sem Úr, hiszen azóta is mozdulatlanul állnak, és képtelenek segíteni imádóikon.

Ki a te Istened? „Nincs hozzád hasonló, Uram, az istenek között, műveidhez fogható nincsen.” (Zsolt 96:8) Páratlan voltát mutatja az, ahogyan hatalmas szavával fenntartja a mindenséget, és uralkodik mindenek fölött. Ami pedig az ember számára a legfontosabb: gondoskodik teremtményeiről és törődik velük.

„Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok” (Jak 4:8) - bátorít Jakab apostol. Keressük tehát arcát alázattal, csodálattal, hittel! „Ki kétkedőn boncolja őt, annak választ nem ád, De a hívő előtt az Úr megfejti önmagát.”

Hogy lehetne még tisztább az Istenképem?

Boncidai János

DÉLUTÁN | 

Boldog, aki megtalálja a bölcsességet

Igehely: Péld 3:13-18; Kulcsige: Péld 3:13 „Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet kap.”

Ez a rövid igeszakasz óriási értékként mutatja be a bölcsességet. Sokszor nem látom, és nem is gondolom azt, hogy ennyire értékes. És ha nem tartom értékesnek, akkor nem is keresem - így persze meg sem találhatom. Egyszerűnek látszik, de mekkora veszteség, ha nem keresem és nem találom meg! Ezért újra és újra átolvasom ezt az igét, amíg tudatosul bennem, hogy mekkora értéket kaptam: „Semmi sem fogható hozzá, amiben kedvedet leled” (15.v.); „Boldog az az ember, aki megtalálja a bölcsességet” (13.v.).

Sokan teljesen másképp gondolkodnak napjainkban: boldogságot keresnek terveik megvalósításában, anyagi javak megszerzésében, birtoklásban, kapcsolatokban – bölcsesség helyett.

Az igazán nagy érték megtalálása után viszont „magától” jön a boldogság is - magától, azaz Istentől, hiszen ő ígérte, hogy ez így működik, és ő nem ember, hogy hazudna.

Keressük hát kitartással, minden élethelyzetben a felülről jövő bölcsességet, hiszen ígéretet kaptunk: „Útjai kedves utak, és minden ösvénye békesség. Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik rá támaszkodnak, boldogok” (17-18.v.).

Boncidai János

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
6 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Filem 1:8–14 Kulcsige: Filem 1:14 „Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.”

Pál apos­tol sze­re­tet­tel­jes szí­ves­ség­ké­rés­sel for­dul Fi­le­mon­hoz, mint test­vé­ré­hez az Úrban. Meg­te­het­né, hogy pa­ran­csol­jon is, de nem teszi. Oné­zi­mosz­ról van szó, aki Fi­le­mon­nál szol­gált és meg­szö­kött, de köz­ben Pált és Jé­zust meg­is­mer­ve meg­tért, és hasz­nos lett a szol­gá­lat­ban. Pál sze­ret­né, ha Fi­le­mon vissza­fo­gad­ná őt, aki már neki is hasz­nos lehet. Pál­nak az a sze­re­tet­tel­jes ké­ré­se Fi­le­mon­hoz, hogy úgy fo­gad­ja Oné­zi­moszt, mint­ha magát Pált fo­gad­ná. Ez ke­resz­tyén kö­te­les­sé­ge is lenne, de úgy lenne szép, ha mégis ön­ként, sze­re­tet­ből fo­gad­ná vissza, és nem csu­pán kö­te­les­ség­ből.