2025. február 14., péntek

DÉLELŐTT | 
Növekvő bizalom

Igehely: 1Sám 17:31–37 Kulcsige: 1Sám 17:34-35 „Dávid azonban így felelt Saulnak: «Pásztor volt a te szolgád apja juhai mellett, és ha jött egy oroszlán vagy medve, és elragadott egyet a nyájból, utánamentem, leterítettem, és kiragadtam a szájából.»”

Kedves testvéreim, ma reggel egy énekkel kezdjük az áhítatunkat: „Emlékezz vissza az útra” (HH 171.), és egy bátorító igével: „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül…” (Zsid 12:1a). Dávid arról tesz bizonyságot, hogy a múltban, ha nehéz helyzetbe került, az Úr megsegítette, a veszedelmek közt is megtartotta, sőt győzelmet adott neki. Arról tesz bizonyságot, hogy a jövő felől is ilyen bizalommal van. Ezért mer kiállni Góliát ellen, mert tudja, hogy az Úr vele van. „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róm 8:31b)

Ma is állunk szembe sokszor ilyen legyőzhetetlennek tűnő ellenséggel, ami félelmeket és gyötrelmet okoz lelkünknek. Lehet, válságban van a házasságunk, egy betegség gyötör, a lelki munkában kilátástalan a helyzet, a gyermekeink állapota aggaszt, háborúk híreit halljuk stb. Hívlak most, testvérem, Jézus keresztjéhez, és kérlek, hogy mindazt, ami gyötri a lelkedet, szívedet, öntsd ki előtte, mondd el neki őszintén. Engedd, hogy a Lélek által Jézus betöltse a szívedet! „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet.” (1Jn 4:18a)

Máté András

DÉLUTÁN | 

Testi közelség

Igehely: 1Kor 7:3–5 Kulcsige: 1Kor 7:4 „A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.”

Amióta a bűn bejött a világba, az ember elszakadt Istentől. Ennek az állapotnak az egyik megnyilvánulása, hogy az ember önzővé lett. A bűn azt mondja: „enyém”, a szeretet azt mondja: „övé”. Ha csak a gyermekeinket megfigyeljük, láthatjuk, hogy játék közben mindent maguknak akarnak, és ezt szavakban is kifejezik.

A házasság egy szeretetkapcsolat kell legyen az Úr félelmében, amiben mindkét félnek le kell tudnia mondani a saját vágyairól és elképzeléseiről a másikért. Az intimitás is része a házastársi kapcsolatnak, mert erre is igaz az ige, hogy „lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy” (Mk 10:8). Ahhoz, hogy a házasságban harmonikus lehessen a testi kapcsolat, a lelki kapcsolatnak kell jól működnie: együtt igét olvasni, áhítatot tartani, együtt imádkozni, együtt szolgálni.

Testvéreim, ha megvan a lelki harmónia, meglesz a testi is! Akarjunk a Szentlélek vezetése alatt a másik fél kedvében járni, és viselkedésünkkel, szavainkkal a másik fél örömére lenni. Ámen!

Máté András

 Napi áhítat

Igehely: Jer 15:15–21 Kulcsige: Jer 15:16„Ha eljutott hozzám igéd, én élvezettel forgattam a számban, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene.”

Jeremiás próféta testi-lelki valójában átélte, hogy mit jelent az üldöztetés, magány, bánat, bántás vagy egy súlyos seb. Mindezt egyetlen okból kifolyólag: ő igaz próféta volt, és hamisítás nélkül hirdette Isten Igéjét. Én harmincegynéhány keresztyénként megélt év alatt egy pofont sem kaptam hitemért, sem az Igéért...Mennyire különböző hatást gyakorol az Isten Igéje az emberekre. Jeremiás élvezte azt, vidámságot és örömöt szerzett számára. Megtanulta, hogy az Isten jóságából csak jó Igék és jó cselekedetek származnak, még akkor is, ha azok kemény ítéletet jelentenek ki.