2025. július 31., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Pál fellépése szelídséggel történt

Igehely: 2Kor 10:1–6 Kulcsige: 2Kor 10:1 „Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket én, Pál, aki – némelyek szerint – szemtől szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távollétemben erélyes vagyok hozzátok.”

A szelíd ember keményen harcol. Tudja, hogy a testben való lét minden pillanata az elbukás lehetőségét rejti, ezért arra törekszik, hogy ne test szerint éljen, és ne testi módon hadakozzon. A bűn először a gondolatokban keres fészket, majd onnan kiindulva uralja le az érzelemvilágot, a test tagjait. Ezért a hívő ember elsősorban a saját gondolataival vívja meg a harcot, azokat igyekszik foglyul ejteni a Krisztus iránti engedelmességre. Nem kicsi küzdelem ez! Aki ily módon küzd és diadalmaskodik, lesz képessé arra, hogy másokban is megítélje és rombolja az okoskodást, engedetlenséget, mindenféle ördögi erődítményt és magaslatot. Fegyverei végső soron nem a saját kezében, hanem Isten kezében vannak (4.v.), ezért erősek, hatékonyak. Ezek a fegyverek: az ige, az igének alárendelt és engedelmes lelkület – ez pedig csakis szelíd lehet!

Ha Krisztus szelíd és gyöngéd, tanítványai sem lehetnek durvák vagy erőszakosak. Úgy erélyesek, és úgy tudnak merészen fellépni, hogy a krisztusi lelkület nem szenved bennük csorbát. Taníts, Urunk, ilyen hadakozásra!

Kiss Lehel

DÉLUTÁN | 

Az örökség a fiaké kell, hogy legyen

Igehely: Ez 46:16–18 Kulcsige: Ez 46: 18 „A nép örökségéből azonban nem vehet el a fejedelem, hogy ki ne szorítsa őket a birtokukból. A maga birtokából adjon örökséget a fiainak, nehogy elszéledjen népem a maga birtokáról.”

Csak abból adhatunk örökséget, ami a miénk, és csak annak adhatunk örökséget, akit megillet. Nem adhatunk több örökséget, mint amennyi nekünk is van – és ez érvényes lesz a mi utódainkra is. Ha szűken vetünk gyermeki lelkükbe, fiaink majd szűken aratnak. Ha nem adunk nekik jó örökséget, máshol keresnek majd boldogulást. Nem lehetünk tehát felelőtlenek, nem választhatjuk a kényelmesebb utat – olyan szülőknek kell lennünk, akik Krisztusra és a csakis általa kapható, legdrágább és romolhatatlan örökségre mutató, hiteles életpéldát és tanítást hagynak örökül. Ennél többet és nagyobbat nem hagyhatunk!

Hiábavaló természetet és életmódot már örököltek tőlünk gyermekeink (1Pt 1:18), egyedül az Úr tudja őket attól megszabadítani. De lehetünk eszközök abban, hogy vágy ébredjen bennük a mennyei örökség után, amit kegyelemből kaptunk meg mi is, mint fiak. Lehetünk eszközök abban, hogy édes Atyjukként ismerjék meg a mindenható Istent. Igéje és Szentlelke legyen segítségünkre ebbéli igyekezetünkben!

Kiss Lehel

 Napi áhítat

Igehely: 1Pt 2:5–12 Kulcsige: 1Pt 2:9 „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.”

Az Istennek szentelt élet azzal kezdődik, hogy megízleljük, hogy jóságos az Úr (3.v.). Ez a kiindulópont. Isten megkeresett, megtalált, kiválasztott és magáévá fogadott. Régen nem tartoztunk az Ő népéhez, de most már hozzá tartozunk, mert Ő örökbe fogadott minket. Megváltozott az identitásunk, megváltoztak a prioritásaink. Kik is vagyunk valójában? Isten Igéje azt mondja, hogy választott nemzetség, királyi papok, az Ő tulajdon népe vagyunk. Ezzel teljesen megváltozott az önazonosság-tudatunk. Már másképp látunk mindent, magunkat is. Micsoda kiváltság ez!