Igehely: Mk 10:13–16 „Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be oda. Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.”
Megint mozgás van Jézus körül. Ezúttal gyermekeket visznek oda hozzá, hogy megérintse őket. A tanítványok persze – fontosságuk teljes tudatában, a Mesterüket megvédendő – azonnal működésbe lépnek. De az Isten országában más törvények és szokások uralkodnak, mint a világban. Sokszor a mai tanítványok sem értik, mi zajlik az Isten királyságában. Ez azért is lehet, mert tanítványként is még túlságosan ragaszkodunk a világhoz. Két úrnak pedig nem lehet egyszerre szolgálni. A gyermekek még értik ezt. Kisgyereknél lehet megfigyelni, hogy egy újabb játékért nagy ívben hajítja el a kezében levőt. Nekünk is, akik örök életet, mennyei polgárjogot kaptunk Istentől Jézus által, nem kellene-e kiengednünk a kezünkből mindazt, ami még túlságosan ideköt a világhoz? Ha mindkettőt meg akarjuk tartani, mindegyiket el fogjuk veszíteni.
A gyerekek boldogan ültek Jézus mellett, élvezve ölelő karjai biztonságát. Elég-e ez neked ma?
Lisztes Tibor
A törvény ideje
Igehely: Lk 16:16–17 „A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta Isten országát hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik felé. De hamarabb elmúlik az ég és a föld, mint hogy a törvényből egyetlen vessző is elveszne.”
Jézus Krisztusban beteljesedett a Törvény és a Próféták. „A törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására.” (Róm 9:4). Mindaz beteljesedett, ami megíratott és semmi sem maradt beteljesületlenül. A törvényt és prófétákat Jánosig hirdették, Jánossal kezdve aztán Jézus Krisztusról teszünk bizonyságot.
Pál apostol utolsó óhajában azt kötötte Timótheus lelkére, hogy hirdesse az Igét! Mert nem elég azt csak hallgatni, befogadni, engedelmeskedni neki, vagy megőrizni! Nem elég szenvedni érte! Timótheusnak arra kell törekednie, hogy megmaradjon az ige mellett a tévtanítók és tévtanítások hemzsegése közepette és hirdesse az Igét. Ezt az Igét úgy említi, mint a rábízott drága kincset (1Tim 4:14), amivel sáfárkodnia kell. Ez a kincsünk - mondja más helyen - cserépedényben van, hogy az erőnek nagy volta ne magunktól, hanem Istentől való legyen. Ez a kincs az „egészséges tudomány” (2Tim 4:3). De van sok beteges, mérgező, hamis, áltudomány is, meghamisított ige, félremagyarázott ige, elcsűrt-elcsavart ige, a maguk vesztére. Az igaz ige „az igazság beszéde”, amit helyesen kell hasogatni (2Tim 2:15). Ez az evangélium, a jó hír, amelyről a teljes írás bizonyságot tesz. Többé nem törvényt hirdetünk, hanem evangéliumot. Legyen Jézus Krisztus az életünk és bizonyságtételünk központja!
Borzási István