Igehely: Mk 10:46–52 Kulcsige: Mk 10:52 „Jézus pedig így szólt hozzá: Menj el, a te hited megtartott téged. És azonnal visszanyerte látását, és követte őt az úton.”
A mai történetünk egyik főszereplője egy fogyatékkal élő ember: Bartimeus, a vak. Abban a korban lenézett, sokak által elkerült személy, akiről úgy vélték, hogy Isten bünteti ezzel a betegséggel, valami rosszat tehettek a szülei, hogy ilyen gyermekkel „áldotta meg” Isten őket… (lásd Jn 9). Ha megvizsgáljuk a Bartimeus körüli tömeget, amely Jézussal együtt érkezik, kétféleképpen viszonyulnak hozzá: némelyek el akarják némítani, mások pedig odavezetik Jézushoz. Adódik a kérdés: mi melyik csoportba tartozunk? Hogy viselkedünk azzal, aki éppen Jézushoz kiált? Felismerjük-e, ha esetleg szokatlan, már-már zavaró módon, de szabadításra várva kiált valaki a Szabadító után?
Milyen jó, hogy voltak olyanok, akik odasegítették ezt a vak koldust az Úr Jézushoz! Nem törődtek azokkal, akik Jézust (!) és önmagukat is féltve távol akarták tartani őt. Legyünk éberek, hogy ha egy szívben felhangzik: „Dávid Fia, könyörülj rajtam!”, akkor segítőkészen álljunk mellé, vigyük, hívjuk Jézushoz, mert csak nála van gyógyulás. Ki a te embered? Te kinek lehetnél ma az embere?
Lisztes Tibor
Megvilágosító törvény
Igehely: Ézs 51:4–8 Kulcsige: Ézs 51:4 „Figyeljetek rám, ti, népek, hallgassatok rám, ti, nemzetek! Mert tanítás származik tőlem, és törvényemet a népek világosságává teszem hamarosan.”
Lelkünk ellensége a sötétség ura, aki követőit is megvakítja, hogy ne lássák „a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása.” (2Kor 4:4). Isten ellenben „a népek világosságává” teszi az Ő igéjét. A Sátán ködösít, elaltat, megvakít, Isten pedig felébreszt és megvilágosít. A megvilágosodás maga a megtérés, amit Isten az igehirdetés által valósít meg. Az erő nem az igehirdetőben van, hanem az Igében, amelyet a Szentlélek alkalmaz. (Róm 10:17) A megtérés az a csoda, amikor a Szentlélek világosságot teremt a bűnös ember szívében, az pedig mindinkább meggyőződik bűnösségéről és Isten szeretetéről. Erőről erőre jut az Úrban, és egyre szilárdabbá válik a Jézusba vetett hitében. Az evangélium hirdetése tehát egy megvilágosító feladat, ami nem az emberek simogatását, helybenhagyását vagy dédelgetését jelenti, hanem Krisztus bemutatását. Azért van erre szükség, mert a Sátán homályosító munkáját Isten ezzel győzi le: ez által megnyilatkoztatja az elméjüket, hogy értsék az írásokat (Lk 24:45).
Ha ez megtörtént, meglehet ellenséged lesz a saját házanépe! Jézus kihívott ebből a világból, és ezért gyűlöl minket a világ. De „ne féljetek az emberek gyalázkodásától, szitkozódásuktól ne rendüljetek meg!” (7. v.) „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek” (ApCsel 5:29).
Borzási István