Igehely: Mk 9:9–13 Kulcsige: Mk 9:13 „De mondom nektek, Illés már eljött, és azt tették vele, amit csak akartak, amint meg van írva róla.”
A hódolatból felocsúdó tanítványok azt látják, hogy csak Jézus maradt ott egyedül. Az élmény megrendítő volt, nem is tudtak kikerülni a hatása alól. Bár teljesen össze vannak zavarodva, nem értik, mit jelent feltámadni a halottak közül, mégis mindössze azt kérdezik: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Tudják már, látták már, hogy itt a Messiás. De azt is tudták, hogy a Messiás visszajövetelét Illés próféta csodás visszatérése fogja megelőzni (12–13.v.). Jézus Illése Keresztelő János. Így az ígéret már beteljesedett, nemcsak János igehirdetésében, hanem útkészítő vértanúságában is. Jézus azt mondta róla, hogy nemcsak próféta volt, hanem prófétánál is nagyobb. Szegény farizeusok, írástudók azt várták, hogy Illés majd eljön, kihúzza őket a csávából, helyreállítja az országot Izráelnek, és helyre tesz mindent.
Amikor itt van a világ Megváltója, Jézus Krisztus, a királyok Királya és urak Ura, akkor nem kell másra várnunk, nem kell másra figyelnünk. Amikor nagyobb van itt Illésnél, Mózesnél…, nagyobb mindenkinél, akkor csak Őt kell nézni! Úgy, ahogy az Atya mondta: „Ez az én szeretett Fiam, reá hallgassatok!” Amikor Mózes és Illés beszélgetett Jézussal a megdicsőülés hegyén, nem a maguk tetteit, átéléseit sorolták fel, hanem előre néztek a Golgotára, azért, hogy a tanítványok is oda tudjanak figyelni a megváltás helyére, ahonnan árad az üdvösség drága igéje.
Kitől várod, hogy életed terheit levegye, múltad problémáit helyre tegye? Felismerted már az Úr Jézus nagyságát? Behódoltál-e neki? Fogadd el hívását, csatlakozz az Őt követőkhöz! Az élet nagy kérdéseire csak Ő a megoldás! Ő nemcsak útbaigazít, hanem útbaigazítóvá tesz téged is.
Péter István
Adjunk hálát megváltásunkért és kérjük Istent, hogy jó példák lehessünk a következő nemzedék számára! – 1Tim 1:15–16
Gyakorold a bölcsességet a beszéd terén! – 1Sám 25:2–14, 18–35 (Péld 16:23)
Megigazulás hit által
Igehely: Róm 5:1-11 Kulcsige: Róm 5:1 „Mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.”
Pál apostol azzal kezdi ezt a szakaszt, hogy „annak okáért”, vagyis „mivel tehát”, amellyel az új igazságot mint következtetést mutatja be, összegezve mintegy az eddig elmondottakat. A 8. és 12. részben is így cselekszik.
„Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel”. Ez azt jelenti, hogy amnesztiát, felmentést kaptunk a halálos ítélet alól. Azért lett ez lehetséges, mert valaki más kifizette helyettünk a büntetést. „Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” (2Kor 5:21). Nekünk nincs saját igazságunk, még a legjobb szándék esetén sem: „Mindnyájan olyanok lettünk, mint a tisztátalanok, minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha” (Ézs 64:6). Csakis úgy lehetünk igazak Isten előtt, ha Ő igaznak fogad el bennünket a Jézus Krisztus áldozata által. A nekünk tulajdonított igazságot nem lehet kiérdemelni, mert az kegyelemből van. A megigazulás folytán Isten a bűnös embert igaznak látja, nem ítéli el, hanem felírja nevét az élet könyvébe, mert Jézus magára vette bűnei büntetését. „Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk” (1Pt 2:24).
Ez a megigazulás csakis hit által lehet a miénk. A hit az a kéz, amely kinyújtva elfogadja Istennek ezt az ajándékát. Így most már békességünk van: kibékültünk Istennel, és békességben élhetünk egymással. Harmonikus és rendezett kapcsolatunk lehet önmagunkkal, embertársainkkal és Istennel is. A megigazulás megszentelődést eredményez. Mindkettő elengedhetetlenül fontos az üdvösséghez: „Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat” (Zsid 12:14). A megigazulás egyszer s mindenkorra megtörtént, de a megszentelődés egy életen át tart. A megigazulás a hívőért történt, a megszentelődés pedig a hívőben megy végbe. Egyik láthatatlan, a második látható. Egyikhez nincs hozzájárulásunk, a másik pedig sírig tartó harcunkba kerül. A megigazulásban nem lehet növekedni, mert az kezdettől fogva száz százalékos, de a megszentelődésben növekedni lehet (Róm 13:11).
Ebben a kiváltságos állapotban dicsekszünk is, de nem magunkkal, hanem azzal, amit az Úr tett velünk. Itt a dicsekedés örvendezést jelent. Élő reménységünk van, amely túlmutat a halálunkon is: Krisztus visszajön, miénk a menny, az üdvösség, az örök élet, a megváltás. Képessé tesz bennünket arra is, hogy a megpróbáltatásokban is örvendezzünk. A világ gyűlölte Jézust, és gyűlöli az Ő követőit is, de a próba állhatatosságot és kipróbált jellemet szül. Mutatkozzon meg bennünk a Szentlélek munkája ilyen módon!
Borzási István
