2025. március 26., szerda

DÉLELŐTT | 
A képmutatás lelepleződése

Igehely: Mk 12:38–40 Kulcsige: Mk 12:40 „Felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak: ezekre súlyosabb ítélet vár.”

Kis melléképületünkben egy zsák krumpli felől bűz áradt. A zsák alján egy nagy burgonyát találtam, hatalmas lyukkal, amiből orrfacsaró lé folyt ki. A megmentett ép krumplikat hámozva a feleségem magához hívott. Egy kívülről teljesen egészségesnek tűnő krumpliban is ugyanazt a romlást találta. Belülről rohadt. A képmutatás is ilyen. Nehéz észrevenni önmagunkban és másokban is. Hosszú idő, amíg kifakad. Az Úr Jézus azonban mindig látja és tudja a valóságot rólunk.

A képmutató ember szem elől téveszti a lényeget: a szeretet parancsát. Szava követhető, de élete nem. Fölösleges szabályai szembe mennek az Isten akaratával. Mindent azért tesz, hogy elismerjék őt az emberek, ezzel elveszíti az Atya megbecsülését. A külsőségekre való túlzott figyelés miatt nem látja belső tisztátalanságát. Csupán a múlt tiszteletével törődve elveszíti a jelen engedelmességét. A szúnyogot megszűrve nem látja az igazán fontos dolgokat (Mt 23:1–36).

Hogyan ragadhatjuk meg a lényeget? Ha merünk őszinték lenni: bűnösek vagyunk és gyengék. Ha az őszinteségünk nem mentegetőzés. Ha Jézusban egyre jobban gyönyörködünk. Ha eljutunk odáig, hogy a hitünk megéléséhez rá van szükségünk: Te élj bennem!

Komáromi Tibor

DÉLUTÁN | 

Odaszánás engedelmességre

Igehely: Neh 10:29–30 „A nép többi része: a papok, a léviták, a kapuőrök, az énekesek, a templomszolgák és mindazok, akik a tartományok népeitől elkülönülve csatlakoztak az Isten törvényéhez feleségeikkel, fiaikkal és leányaikkal együtt; mindenki, aki már elég értelmes volt hozzá, csatlakoztak előkelő honfitársainkhoz. Átok terhe alatt megesküdtünk arra, hogy Isten törvénye szerint élünk, amelyet Isten az ő szolgája, Mózes által adott, és hogy megtartjuk és teljesítjük Urunknak, az Úrnak minden parancsolatát, előírását és rendelkezését.”

A fogság utáni ébredési időben vagyunk. Akkor tartós az ébredés, ha nemcsak élményekbe visz, hanem teljes odaszánásba. Ébredésük első mozzanata (1.) az Istenhez való tartozás tudatára ébredés. Ezt Círus legalizálta a hazatérési engedélyével. (2.) A következő a „nincs hol imádni Istent” fájdalma, és az „építsük neki templomot” készsége. (3.) Aztán a város újjáépítése, végül pedig (4.) az népi visszatérés Istenhez. Az ébredés mindig vonalat húz a világ és hívők közé. Ezzel lesz Isten népe papi nép a népek között. Nem igaz, hogy hasonlóvá kell válnunk a világiakhoz, hogy megmenthessük őket. Odaszánás megújult értelemmel lehet, ami a magunkért érzett felelősség, megtérésünk, szolgálatra való alkalmasságunk feltétele is. Az új értelem szüksége abból is látható, hogy a megtérés szó az értelem Istenhez fordulását jelenti. A Példabeszédek és a Prédikátor is sokszor beszél az okosság áldásáról az ostobasággal szemben. Dániel is mondja – nem kívülállóként –, hogy az értelemesek fénylenek, mint csillagok az égen. Lélek és értelem egymást átfedő valóságok. A lélek sem jó tudomány nélkül. (Pb 19:2) Pál példa az odaszánásban, ahogy a 2Kor 1:9 írja, és itt értük meg, hogy a teljesen odaszántakat a feltámadás erői vezetik.

Kiss László

 Napi áhítat

Igehely: 5Móz 1:29–38 Kulcsige: 5Móz 1:36 „Csak Káléb, Jefunne fia fogja meglátni azt, neki és fiainak adom azt a földet, amelyet bejárt, mert ő hűségesen követte az Urat.”

Jó­zsué és Káléb a hit em­be­rei vol­tak. A pró­bák­ban meg­erő­sö­dött a hitük, mert bíz­tak Isten ígé­re­té­ben. A nép miért hát­rált meg? Va­ló­szí­nű­leg azért, mert a lát­ha­tók­ra néz­tek és meg­ijed­tek. Mó­zes­ről azon­ban azt ol­vas­suk: „Hit által hagy­ta el Egyip­to­mot, nem félt a ki­rály ha­rag­já­tól, hanem ki­tar­tott, mint aki látja a lát­ha­tat­lant” (Zsid 11:27). Az, hogy ő nem ment be a földi Ká­na­án­ba, rész­ben a nép szám­lá­já­ra ír­ha­tó: „Rám is meg­ha­ra­gu­dott az Úr mi­at­ta­tok, és azt mond­ta: Te sem mégy be oda” (5Móz 1:37). Lát­hat­juk, hogy a hit, a bi­za­lom és a hűség mel­lett fon­tos az en­ge­del­mes­ség is.