2025. március 28., péntek

DÉLELŐTT | 
Jeruzsálem pusztulása

Igehely: Mk 13:1–2 Kulcsige: Mk 13:2 „Jézus ezt mondta neki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.”

„Mester, nézd, mekkora kövek és mekkora épületek!” Jézus válasza: „Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” Ugyanazt látják, de egészen máshogy. A tanítvány szépséget, nagyságot: dicsőségeset lát. Jézus romokat: a szépség, nagyság végét. A tartalom dönti el, hogy valami értékes és dicsőséges vagy nem. Jézus a lényeget látja. Milyen út vezetett ahhoz a nagysághoz, eredményhez? Ott van-e még az igazi lényeg? Lehet, jól indult valami, de ma már üres. A templom Urát elvetették: „hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet…, de ti nem akartátok” (Mt 23:37).

Jézus szava beteljesedett: nem maradt kő kövön. Kr.u. 70-ben, noha parancs volt rá, hogy ne tegyenek kárt a templomban, egy katona mégis fáklyát dobott be az épületbe. Az arany díszborítás a kövekre olvadt, a katonák pedig széthordták azokat.

A héten azzal foglalkoztunk, hogy mi lehet az az életünkben, családunkban, a gyülekezetben, ami nem tetszik Istennek, milyen legyen az imádatunk, istentiszteletünk. Kérjük Istenünket, nyissa meg a szemünket, hogy ne a látszatra figyeljünk! Vegyünk Jézustól igazi értékeket (Jel 3:17–18)!

Komáromi Tibor

DÉLUTÁN | 

Az odaszánt élet jutalmat nyer

Igehely: 1Krón 28:6–9, 19–21 Kulcsige: 1Krón 28:8 „Most azért egész Izráelnek, az Úr gyülekezetének a szeme láttára és Istenünk füle hallatára mondom: Tartsátok meg és kutassátok Isteneteknek, az Úrnak minden parancsolatát, hogy birtokotokban maradjon ez a jó föld, és örökségül hagyhassátok utódaitokra örökre!”

Dávid hagyatéka: 1. Lelki program, amit megélt, néha helyreállva. 2. Javak a templomra. 3. Lelki, vezetői munkatársak. 4. Egységminta az ország fennmaradásához. 5. Inspirált építési tervek. 6. Támogató istenkép átadása. Mitől igaz Dávid hagyatéka? Salamon által is látott apai hitélet: bűnrendezései, imái, énekei, szabadulásai, igaz harcai, igazságos kormányzás stb. Nevelte erre Salamont? Igen, Nátán próféta által. (1Sám 12:25) Nátán intette Dávidot bűnében, ő mond igent, majd az Úr szava után nemet a templomépítésre, a sok vérontás miatt. 1Krón 22:8. Ezzel Isten szentségnek való megfelelési szabályát hirdeti ki Nátán, aminek Dávid alávetette magát. Ezért a kontrából, kivagyiságból történő gyülekezetszakítás, zenélés, templomépítés, adakozás stb. mind szentségi mérlegre teendő. E szakaszból üzenetet kapunk helyreállás, egységművelés, Istennek áldozás, szentségi gondolkodás, munkálkodás témájában. Tegyünk félre minden akadályt és megkörnyékező bűnt, ami miatt az a jutalom, hogy Isten velünk lesz földi utunkon, meghiúsulhatna!

Kiss László

 Napi áhítat

Igehely: Lk 10:17–24 Kulcsige: Lk 10:21 „Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: «Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak.»”

Harminc évvel ezelőtt jelent meg egy film, amely Lukács evangéliuma alapján mutatta be Jézus életét. Több nyáron is levetítettem ezt a filmet kultúrházakban, sátrakban, utcán, még kocsmák udvarain is. Összességében vagy negyven alkalommal néztem meg, de nem tudtam megunni! A nézőket is megragadta, mert bemutatott egy mosolygós, derűvel, örömmel teli Jézust. Az emberek könnyen azonosultak vele. Ugyanakkor sokan a hívők közül megbotránkoztak: szerintük Jézus szentebb, visszafogottabb és komolyabb volt.