Mindennapi áhítatok

2025. május 31., szombat

Igehely: Zsid 13:18–21 Kulcsige: Zsid 13:20 „A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát.”

Isten a békesség Istene. Az új szövetség, amelynek a testet öltött Fiú a tökéletes közbenjárója, örök szövetséget kínál a benne hívőknek. Ennek a szövetségnek már most, a földi életünkben kedvezményezettjei vagyunk.

2025. május 30., péntek

Igehely: Zsid 8:5-7 Kulcsige: Zsid 8:6 „Most azonban a mi főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett.”

A zsidókhoz írt levél címzettjei, első olvasói az üldöztetések tüzében azzal a kényszerhelyzettel küzdöttek, hogy Jézustól elfordulva térjenek-e vissza a korábbi vallási hitfelfogásukhoz, vagy viseljék el a szenvedést a Jézusban való hitükért.

2025. május 29., csütörtök

Igehely: Jn 16:1–7 Kulcsige: Jn 16:7 „Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.”

Jézus az ő tanítványaival Jeruzsálemben, a felházban, a páskavacsorán előre tekint arra az időre, amikor eltávozik, és bejelenti, hogy tanítványainak üldözést és támadást kell elszenvedniük. Az, hogy Jézus eltávozik, szomorúsággal tölti el a szívüket.

2025. május 28., szerda

Igehely: Zsid 7:20–28 Kulcsige: Zsid 7:25 „Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük.”

Rövid és bizonytalan életünkben legfontosabb dolgunk, hogy örök sorsunkat biztosítva lássuk. Magunkat megszabadítani, üdvözíteni képtelenek vagyunk. Istenhez járulni csak egyedül Jézus által tudunk, Ő az út.

2025. május 27., kedd

Igehely: Zsid 2:13–18 Kulcsige: Zsid 2:14 „Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt.”

Jézusnak isteni és emberi mivolta nem csupán teológiai nézet, elmélet. Ez hitünknek olyan alapigazsága, amely az élet nehézségeiben lelkünk biztos horgonya. Mert a támadások és halálfélelmek idején van menedékünk a mi Testvérünk, Jézus oltalmában.

2025. május 26., hétfő

Igehely: Zsid 1:1–9 Kulcsige: Zsid 1:2 „Ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette.”

Nem ismerjük e levél íróját. Többféle vélemény van arról, hogy ki írta, de egyik sem bizonyítható. A legbölcsebb, ha Origenész álláspontját képviseljük, aki Kr.u. 254-ben halt meg. Ő azt írta: „Isten egyedül a tudója az igazságnak, hogy ki írta a zsidókhoz írt levelet.”

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Kor 4:14–21 Kulcsige: 1Kor 4:21 „Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?”

A szeretet és a szelídség nem zárja ki az ostor, a bot – vagyis a kemény, érzelmekkel fűtött dorgálás – alkalmazását. Sőt! Vannak helyzetek, amikor ezekhez kell folyamodni, szó szerinti értelemben is. Ha ezeket az eszközöket „a szeretet karjával mozgatják” (C.H. Spurgeon), abból nem keletkezhet kár. Csak az az ember tud helyesen bánni ezekkel az eszközökkel, aki előbb önmagát fenyíti és fegyelmezi meg, aki folyamatos ostorozás alatt áll. Nekünk is mindig kezünk ügyében van a „bot”. Tudjuk-e rendeltetésszerűen használni?