Mindennapi áhítatok

2023. április 10., hétfő

Igehely: Jn 20:19-23; Kulcsige: Jn 20:22 „Ezt mondva rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket!”

Jézus kereszthalála után a szűk tanítványi csoport sem reménykedett a folytatásban. Tanácstalanok és hitetlenek lettek. Féltek a zsidóktól is, és magukra zárták az ajtót. Várták a kedélyek csillapodását, és azt, hogy az élet visszatalál majd a megszokott kerékvágásba.

2023. április 8., szombat

Igehely: Jn 19:38-42; Kulcsige: Jn 19:40 „Fogták tehát Jézus holttestét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni.”

Sok és sokféle temetést volt alkalmam levezetni. Mindegyik más volt, és mégis hasonlítottak egymásra. Mások voltak a körülmények, a helyszín, a résztvevők, de azonos az üzenet, a liturgia, a lelkület.

2023. április 7., péntek

Igehely: Jn 19:16b-27; Kulcsige: Jn 19:20 „A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust.”

Az a tény, hogy háromnyelvű felirat hirdette Jézus király-voltát a keresztre szegezett táblán, annak köszönhető, hogy Pilátus megérzett és megértett valamit Jézus királyi mivoltából.

2023. április 6., csütörtök

Igehely: Jn 19:1-16a; Kulcsige: Jn 19:5 „Ekkor kijött Jézus, rajta volt a töviskorona és a bíbor ruha. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember!”

Hétfőn olvashattuk Kajafás gondolatát: „jobb, ha egy ember hal meg a népért.” Gamáliel pedig azt állította a börtönből szabaduló tanítványokra utalva: „ha ez a mozgalom emberektől van, fölbomlik, ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket.”

2023. április 5., szerda

Igehely: Jn 18:28-32; Kulcsige: Jn 18:32 „Így kellett beteljesednie Jézus szavának, amelyet akkor mondott, amikor jelezte: milyen halállal kell meghalnia.”

Kálváriája utolsó előtti állomásához érkezik Jézus. Az utolsó vacsora terme, a Gecsemáné-kert, Annás és Kajafás főpapok palotája után, most a világi ítélő hatalom letéteményese, Pilátus, a helytartó előtt áll.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Gal 5:24–6:5 Kulcsige: Gal 6:1 „Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél!”

Az ál­lan­dó lelki éber­ség, ön­ma­gunk mér­leg­re ál­lí­tá­sa, a szem­be­sü­lés gyar­ló­sá­gunk­kal és bű­ne­ink­kel el­ve­szi a ked­vün­ket attól, hogy mások gyar­ló­sá­gá­nak és bű­ne­i­nek ügyét lo­bog­tas­suk ma­gunk előtt. El­ve­szi a ked­vün­ket attól, hogy mi akar­junk csal­ha­tat­lan igaz­sá­got szol­gál­tat­ni. Nem je­len­ti ez azt, hogy sze­met kell huny­nunk em­ber­tár­sa­ink el­ve­szett ál­la­po­ta és lelki test­vé­re­ink tör­vény­sze­gé­sei fö­lött.