Igehely: Mk 8:11–13 Kulcsige: Mk 8:12 „Jézus pedig lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: «Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek.»”
A farizeusok gonosz szándéktól vezérelve mennyei, vagyis minden kétséget kizáró jelet követeltek Jézustól. Ezt azonban nem azért tették, mert hinni akartak, hanem mert kísérteni akarták Őt.
Igehely: Mk 8:1–10 Kulcsige: Mk 8:4 „Tanítványai így feleltek: «Hogyan tudná bárki is ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában?»”
Mai történetünk tovább erősíti az igazságot, hogy legnagyobb szükségünk a belső változásra van. Ezt külső dolgok nem tudják előidézni.
Igehely: Mk 7:31–37 Kulcsige: Mk 7:35 „És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni.”
A süketnéma külső, testi állapota és gyógyulása nagyon szépen bemutat egy belső, lelki valóságot. A farizeusok és írástudók gondosan óvakodtak a tisztátalanságtól, úgy gondolták, így betartják a törvény követeléseit.
Igehely: Mk 7:24–30 Kulcsige: Mk 7:28 „Az pedig így válaszolt neki: Uram, a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból.”
Ez a történet újabb láncszemmel bővíti az összefüggő gondolatok sorozatát. A szirofőníciai görög asszony olyan személy, akivel a farizeusok biztosan kerülték volna az érintkezést.
Igehely: Mk 7:14–23 Kulcsige: Mk 7:20 „Ami az emberből kijön, az teszi őt tisztátalanná.”
A farizeusok legfőbb kérdése a ceremoniális tisztaság. Számukra a törvény megtartása és a hagyomány célja a tiszta és tisztátalan dolgok elkülönítése, valamint a tisztaság megtartása és a tisztátalanságtól való óvakodás.
Igehely: Mk 7:6–13 Kulcsige: Mk 7:9 „Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát.”
A törvény tanulmányozása, magyarázata és betartása körül forgott a zsidók társadalmi és vallásos élete. Hagyományaik azért születtek, mivel szerették volna minél pontosabban teljesíteni a parancsolatokat.
Igehely: Gal 5:22–23; 1Kor13:1–13 Kulcsige: 1Kor 13:13 „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.”
Pál a szeretetet úgy mutatja be, mint legkiválóbb utat, mert az nem eszme, elmélet, hanem egy út, amin naponta járni kell; tudatos viszonyulás a másikhoz, amit gyakorlatban kell megélni.
Az ember önmagától képtelen a szeretetre. Amikor a saját erejére épít, akkor minden, amit „szeretetből tesz”, álcázott önzés, ugyanis csak róla szól vagy viszonzást vár érte. A szülő szeretete sokszor nem több mint saját elképzelésének megvalósítása a gyermek életében. A házasfelek is inkább azt várják, hogy a másik tegye őket boldoggá.