Mindennapi áhítatok

2022. január 3., hétfő

Igehely: Lk 3:7-9; Kulcsige: Lk 3:8 „Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne kezdjétek azt mondogatni magatokban: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak.”

János igehirdetése nem volt kellemes a fülnek. Mérges kígyókhoz, a tarlóégetés tüze elől menekülő viperákhoz hasonlítani az őt hallgató tömeget, ellentmond az emberi elvárásnak. A szép külső mögött rejlő tisztátalan belső világra utalt ezzel.

2021. december 31., péntek

Igehely: 1Jn 2:7-11; Kulcsige: 1Jn 2:8 „Viszont új parancsolatot írok nektek: azt, ami igaz őbenne és tibennetek, hogy múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság.”

János a világosság és sötétség viszonyáról, erejéről, hatásáról tanít. Ha túl nagy a fény, vagy teljes sötétség van, bizonytalanná válik a járásunk. Lehet, hogy ismerjük a célt, de nem látjuk az odavezető utat.

2021. december 30., csütörtök

Igehely: Jel 21:10-27; Kulcsige: Jel 21:23 „És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány.”

Emlékszem arra, amikor új házba költöztünk. A város egy kiemelkedő részén, a dombtetőn, egy csodálatosan szép lakópark egyik lakásának várományosai voltunk. Izgalommal vetettük bele magunkat az ügyintézésbe. Közben nézegettük a tervrajzokat.

2021. december 29., szerda

Igehely: 1Jn 1:5-10; Kulcsige: 1Jn 1:5 „Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.”

Az első jó hír ma reggel: Istennek van üzenete! Azt mondja, hogy Ő a világosság, és semmi sötétség nincs benne. Ha korán reggel olvasod e sorokat, és tudsz ennek örülni, akkor valószínűleg nyugodtan feküdtél le előző este. Azért tudsz örülni, mert közösségben lehetsz a Világossággal.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Péld 10:17–21 Kulcsige: Péld 10:19 „A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.”

A beszéd talán az ember egyik legellentmondásosabb képessége. Ezzel tudunk bátorítani, útba igazítani, segíteni, megnevettetni másokat és kifejezni szeretetünket. Ugyanakkor a beszédünkkel ártani is képesek vagyunk másoknak, megalázni, megsérteni, pletykálni, hazudni. Sőt olyan sebeket tudunk okozni másokban, amelyek nagyon nehezen vagy egyáltalán nem gyógyulnak be az évek során sem. Jakab így ír erről: „Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat” (Jak 3:5).