Mindennapi áhítatok

2021. március 14., vasárnap

Igehely: Mk 10:13-16; Kulcsige: Mk 10:14 „Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.”

A történet ugyanazzal a szófordulattal kezdődik, amely az Úr Jézus csodatételeit szokta bevezetni: „kisgyermekeket vittek hozzá”, mint máskor bénát, vakot, beteget. A gyermek sorsa ugyanolyan reménytelen az Úr Jézus nélkül, mint a gyógyíthatatlan betegé.

2021. március 13., szombat

Igehely: Mk 10:1-12; Kulcsige: Mk 10:9 „Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza!”

A házasság intézményét nem emberek találták fel, hanem Isten hozta létre. Napjaink egyik fájdalmas jelensége, hogy az emberek lerombolják azt, amit Isten a bölcsessége folytán alkotott. Ezt úgy a természetvilágban, mint az emberi természetben és kapcsolatokban is megfigyelhetjük.

2021. március 12., péntek

Igehely: Mk 9:49-50; Kulcsige: Mk 9:49 „Mert majd minden ember tűzzel sózatik meg.”

Az Úr Jézus az előző versekben már utalt arra a tűzre, ami soha ki nem alszik. Ez a tűz az örök szenvedés tüze. Ebben azoknak lesz része, akik botránkoztatnak, és Isten kegyelme nélkül élik az életüket. A tűzzel való megsózatás tehát örök szenvedést és gyötrelmet jelent az elkárhozóknak.

2021. március 11., csütörtök

Igehely: Mk 9:42-48; Kulcsige: Mk 9:42 „Aki pedig egyet is megbotránkoztat e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik.”

A botránkoztatás lényegében azt jelenti, hogy valaki olyat tesz, amivel egy másik személy lelki (hitbeli) előrehaladását gátolja. Talán éppen rásegíti arra, hogy vétkezzen vagy lázadást és megvetést tanúsítson. A botránkoztatásban tehát megtaláljuk a bűnre csábítás alattomos szándékát is.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Gal 5:22–23; 2Pt 1:3–8 Kulcsige: 2Pt 1:6 „Az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet.”

Emlékszem, körülbelül 10 éves lehettem, amikor édesapám elvitt Erőss Zsolt előadására. Azelőtt is hallottam a magas hegyekről, a Himalájáról, hogy milyen nehéz azokba a magasságokba feljutni. De amikor az ő beszámolóját hallgattam, láttam a képeket és a videókat, amelyeket készített, akkor jobban megértettem, hogy mivel is jár egy ilyen expedíció. Hiszen találkoztam valakivel, akinek már sikerült eljutni a Föld legmagasabb pontjára. Hasonló dolog történik, amikor Istennel találkozunk. Mi nem tudjuk, hogy mit jelent igazán Istennek tetszően élni.