Igehely: Mk 10:41-45; Kulcsige: Mk 10:45 „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
Egyik tanítvány sem volt különb Jakabnál és Jánosnál: mind úgy akartak nagyok lenni, hogy a többiek fölött uralkodnak. Mi is ugyanígy gondolkodunk: a legtöbb vállalkozás, szervezet és intézmény a személyes siker alapján méri a nagyságot.
Igehely: Mk 10:35-40; Kulcsige: Mk 10:38 „Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?”
Amikor az Úr Jézus „kiitta a poharat”, akkor elviselte helyettünk Isten haragját (Ézs 51:22; Mk 14:36). A keresztség a szenvedése és halála, amely vízáradatként zúdult rá, és elborította Őt (Jón 2:4). A bemerítés a pohár kiivásának látható bizonyítéka.
Igehely: Mk 10:32-34; Kulcsige: Mk 10:33 „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak.”
Az evangélium alappillérét olvashatjuk a 33–34. versben. Mindhárom szinoptikus evangéliumban háromszor ismétli meg az Úr Jézus a szenvedéséről szóló próféciát.
Igehely: Mk 10:28-31; Kulcsige: Mk 10:31 „De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első.”
A mindenkori tanítványok kérdését tette fel Péter: „Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, hát velünk mi lesz?” (Mt 19:27). Minden tanítvány vágya, hogy jutalomban részesüljön istenfélelméért: „Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát” (Zsolt 116:1).
Igehely: Mk 10:17-27; Kulcsige: Mk 10:23 „Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!”
A gazdag ifjú úgy gondolta, hogy az örök életért tennie kell valamit: „mit tegyek, hogy elnyerjem?” Az Úr Jézus rámutat arra, hogy senki sem tud elégséges jó cselekedetet tenni, hiszen egyedül Isten jó.
Igehely: Mk 10:13-16; Kulcsige: Mk 10:14 „Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.”
A történet ugyanazzal a szófordulattal kezdődik, amely az Úr Jézus csodatételeit szokta bevezetni: „kisgyermekeket vittek hozzá”, mint máskor bénát, vakot, beteget. A gyermek sorsa ugyanolyan reménytelen az Úr Jézus nélkül, mint a gyógyíthatatlan betegé.
Igehely: ApCsel 21:7–14 Kulcsige: ApCsel 21:11 „Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: Így szól a Szentlélek: «Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják.»”
Pál apostol számára nem az volt fontos, hogy neki minden jó és kényelmes legyen, hanem hogy az Úr akaratát teljesítse. Nemcsak a Tíruszban levő tanítványok figyelmeztették, hogy mi vár reá Jeruzsálemben. Ugyanerről tesz bizonyságot maga Pál apostol is Milétoszban, az efézusi véneknek: „fogság és nyomorúság vár reám” (ApCsel 20:23). És így is Jeruzsálem felé tart, mert tudja, hogy ez az Úr akarata, neki ott kell lennie, bizonyságot kell tennie mindarról, amit Jézus Krisztussal személyesen megtapasztalt.