Mindennapi áhítatok

2024. december 12., csütörtök

Igehely: 2Thessz 3:1–12; Kulcsige: 2Thessz 3:4 „Bizalmunk van az Úrban irántatok, hogy amit elrendelünk, azt megteszitek, és meg is fogjátok tenni.”

Pál bízott a gyülekezetben, hogy amit kér tőlük, azt meg is fogják tenni. Pálnak való engedelmességükkel az Istennek való engedelmességüket bizonyították. Engedelmességük abban állt, hogy elhatárolódtak a gyülekezetben megjelenő tévtanítástól, és azoktól, akik tétlenül éltek.

2024. december 11., szerda

Igehely: 2Thessz 2:13–17; Igehely: 2Thessz 2:14 „Erre hívott el titeket a mi evangéliumunk által, hogy így részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében.”

Csodálatos dolog történt a gyülekezet tagjaival! Megszabadultak hiábavaló, bűnös életükből, mert elfogadták az igazságot, Krisztust. De voltak Thesszalonikában olyanok is, akik nem szerették az igazságot, hogy általa üdvözüljenek.

2024. december 10., kedd

Igehely: 2Thessz 1:1–12; Igehely: 2Thessz 1:10 „Amikor eljön az a nap, hogy megdicsőüljön szentjei között, és csodálják mindazok, akik benne hittek, aminthogy ti is hittel fogadtátok bizonyságtételünket.”

Olyan időszakban üzen az Úr Pál apostolon keresztül, amikor gyötörték a hívőket, sok üldöztetésben és szenvedésben volt részük. Ezek a testvérek azért tudtak kitartani, mert a megjutalmazásuk napjára tekintettek.

2024. december 9., hétfő

Igehely: 1Thessz 5:12–22; Igehely: 1Thessz 5:14 „Kérünk titeket, testvéreink, intsétek a tétlenkedőket, biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez.”

Az adventi napokban még fokozottabban várjuk hitünk beteljesedését, amikor majd megláthatjuk őt olyannak, amilyen valójában. Addig az igék tanítanak minket: hogyan forgolódjunk a gyülekezeten belül és kívül. Mire is törekedjünk?

2024. december 8., vasárnap

Igehely: 1Thessz 5:1–11; Igehely: 1Thessz 5:8 „Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az üdvösség reménységét.”

Ebben az adventi időszakban Isten gyermekeinek, a nappal fiainak nagy a felelősségünk: hogyan élünk a jelenvaló világban. Az Úr gyermekének lenni nemcsak kiváltság, hanem felelősség is, hogy milyen példát mutatunk környezetünk számára.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Jn 14:25–31 Kulcsige: Jn 14:26 „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.”

Amikor a békéről hallasz, milyen kép vagy gondolat jut eszedbe? Egyeseknek a helyreállított kapcsolatok, másoknak a belső nyugalom, megint másoknak az, amikor a harcban álló országok leteszik a fegyvert.