Igehely: Ef 5:1-2; Kulcsige: Ef 5:2 „És éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként.”
Jézus nemcsak azt volt kész megosztani velünk, amit az Atyától kapott, hanem önmagát is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint földi élete, szolgálata, önzetlen szeretete, végül kereszthalála.
Igehely: Zsolt 43:1-5; Kulcsige: Zsolt 43:5 „Miért csüggedsz el, lelkem, és miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!”
A panaszének írója Isten igazságszolgáltatása után vágyik. Ítéletét, szabadítását és oltalmát óhajtja azokkal szemben, akik irgalmat nem ismerve, gonoszul támadtak ellene. A szívét nyugtalanító miértekre Istentől várja a lelki szükségeit kielégítő választ.
Igehely: 1Jn 3:23-24; Kulcsige: 1Jn 3:24 „Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és hogy ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, akit nekünk adott.”
Jézus önzetlensége tárul elénk ma reggel. Amit az Atyától kapott, kész megosztani övéivel.
Az ajándéknak az ajándékozó felé kell fordítania a tekintetünket. Ez a Szentlélekkel kapcsolatosan is igaz, aki Jézus Krisztust és az Ő szavát helyezi a hívő fókuszába (Jn 16:14; 14:26).
Igehely: ApCsel 7:51-60; Kulcsige: ApCsel 7:55 „Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll.”
Egy tanúnak nemcsak azt kell ismernie, akiről/amiről, hanem azokat is, akiknek tanúskodik. Ebben a szakaszban először arra csodálkoztam rá, hogy mit tesz egy Szentlélekkel teljes tanú. Leleplezi azon emberek életét, akiknek Jézusról beszél.
Igehely: ApCsel 6:5-15; Kulcsige: ApCsel 6:8 „István pedig – kegyelemmel és erővel telve – nagy csodákat és jeleket tett a nép között.”
Az Isten Lelkével betelt apostolok az első gyülekezet legfontosabb feladatának a könyörgés és az igehirdetés szolgálatát tartották. A diakónusok megválasztásánál a gyülekezet jó néven vette és elfogadta tanácsukat.
Igehely: Róm 8:9-17; Kulcsige: Róm 8:15 „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: «Abbá, Atyám!»”
Pünkösd a Krisztusban hívők egyik legnagyobb és legszebb ünnepe, amikor Isten, Jézus mennybe való visszatérését követően, elküldte a Szentlelket, akinek munkája nélkül nem beszélhetnénk keresztyénségről.
Igehely: ApCsel 19:1–7 Kulcsige: ApCsel 19:6 „És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak.”
Furcsa olyan „hívőkről” olvasni, akik nem is hallottak a Szentlélekről, de az akkori viszonyokat tekintve ez teljesen érthető. Az Ószövetségben minden prófétának lehettek tanítványai, ezek valószínűleg a Jánoséi lehettek, ha csak az ő keresztségét ismerték. Emellett a pünkösdi eseményekről biztosan nem tudtak, de lehet, hogy még Jézus haláláról és feltámadásáról sem. Pál apostolnak kellett őket felvilágosítania, és mivel János már előkészítette a talajt, az ige jó földbe hullott: a tanítványok felismerték Jézusban a Messiást és Megváltójukat.