Mindennapi áhítatok

2019. szeptember 16., hétfő

Igehely: Róm 11:7-10; Kulcsige: 11:7 „Mi tehát a helyzet? Amire Izráel törekedett, azt nem érte el. A választottak azonban elérték, a többiek pedig megkeményíttettek.”

Amikor a büszkeség az emberi szívben helyet kap, akkor rossz irányba kezd majd haladni. Olyan sok kárt tett már a büszkeség, és olyan sok keserűségnek lett az okozója! A büszkeség megvakítja az embert, ezért már arra sem képes, hogy felismerje: haladásának iránya téves.

2019. szeptember 14., szombat

Igehely: Róm 10:18-21; Kulcsige: 10:21 „Izráelről viszont így szól: «Egész nap kitártam karjaimat az engedetlen és ellenszegülő nép felé.»”

Izráel, Isten választott népe megvetette Isten szavát. Hűtlenek lettek, hiábavalóságokkal bosszantották Istent. Bár nem úgy viselkedtek, amint illett volna Isten népéhez, mégis büszkék voltak arra, hogy ők a kiválasztott nép.

2019. szeptember 13., péntek

Igehely: Róm 10:14-17; Kulcsige: 10:15b „Amint meg van írva: «Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!»”

Egy alkalommal egy igehirdető az istentisztelet elején levette a cipőjét, zokniját, majd megkérdezte hallgatóitól, milyennek látják a lábát. Hát a férfilábról mi szépet lehetne mondani?! Isten azt a lábat mégis szépnek mondja, hisz viszi az örömhírt. Jót és békességet hirdet az a szolga.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Krón 15:8–15 Kulcsige: 2Krón 15: 15 „Örvendezett egész Júda az eskünek, mert őszinte szívvel tettek esküt, és egy akarattal keresték Istent, és meg is találták. Az Úr pedig nyugalmat adott nekik mindenfelől.”

Ászá király azután kapja a prófétai intelmet a szövetség megújításáról, miután az Úr csodálatos győzelmet adott népének az etiópok fölött. Biztos ott volt mindenkiben a győztesek öröme és az a megelégedettség, hogy most rendben vagyunk az Úrral! Azarjáhú próféta kimegy a király elé, és valami furcsa dolgot mond: „Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek.” De hát az Úr most adott fényes győzelmet! Az, hogy sikerülnek bizonyos dolgok az életünkben vagy a gyülekezetben, nem biztos, hogy Isten áldása!