Mindennapi áhítatok

2019. november 12., kedd

Igehely: Lk 12:47- 48; Kulcsige: 12:47 „Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem teljesítette azt, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap.”

Mindenféle szolgálatra alkalmazható igazságot mond el itt az Úr Jézus. Nagy kiváltságot tár fel az Ige, de ugyanakkor az ezzel együttjáró nagy felelősséget is. Az előző versekben Jézus felveti a kérdést: ki az igaz és bölcs sáfár? Majd ehhez fűzi ezt a rövid magyarázatot.

2019. november 11., hétfő

Igehely: Zsolt 119:97-104; Kulcsige: 119:97 „Mennyire szeretem törvényedet! Egész nap azon elmélkedem. Bölcsebbé tesz ellenségeimnél parancsolatod, és enyém marad az örökké.”

Elménket nap mint nap sok fontos, vagy kevésbé fontos gondolat, információ éri, amelyek mind teret követelnek maguknak az elménkben. Ahhoz, hogy a fontosak felől tudjunk gondolkodni, meg kell tanulnunk megválogatni azokat, amelyek fölött érdemes gondolkodni és ezeknek elménkben helyet adni.

2019. november 10., vasárnap

Igehely: Jn 1:9-18; Kulcsige: 1:17 „Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el.”

Isten az Ige által jelentette ki magát az ember számára. Az igében megtalálható minden igazság, ami segít nekünk Istent megismerni és akaratát megérteni. Az Ige megvilágosítja értelmünket, hogy az élet minden kérdésében helyes s a lehető legjobb döntést hozzuk meg.

2019. november 9., szombat

Igehely: 1Tim 6:17-21; Kulcsige: 6:19 „Gyűjtsenek maguknak jó alapot a jövendőre, hogy elnyerjék az igazi életet.”

Pál apostol nemcsak a gazdagokat fenyegető veszélyekre figyelmezteti Timóteust, hanem a gazdagok kötelességeire is emlékezteti. Itt nem azokról van szó, mint az 1Tim 6:9-11 versekben, akik meg akarnak gazdagodni, és akik nyereségre törekszenek, hanem azokról, akik már gazdagok.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Pt 2:5–12 Kulcsige: 1Pt 2:9 „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.”

Az Istennek szentelt élet azzal kezdődik, hogy megízleljük, hogy jóságos az Úr (3.v.). Ez a kiindulópont. Isten megkeresett, megtalált, kiválasztott és magáévá fogadott. Régen nem tartoztunk az Ő népéhez, de most már hozzá tartozunk, mert Ő örökbe fogadott minket. Megváltozott az identitásunk, megváltoztak a prioritásaink. Kik is vagyunk valójában? Isten Igéje azt mondja, hogy választott nemzetség, királyi papok, az Ő tulajdon népe vagyunk. Ezzel teljesen megváltozott az önazonosság-tudatunk. Már másképp látunk mindent, magunkat is. Micsoda kiváltság ez!