Igehely: Mk 8:1–10 Kulcsige: Mk 8:4 „Tanítványai így feleltek: «Hogyan tudná bárki is ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában?»”
Mai történetünk tovább erősíti az igazságot, hogy legnagyobb szükségünk a belső változásra van. Ezt külső dolgok nem tudják előidézni.
Igehely: Mk 7:31–37 Kulcsige: Mk 7:35 „És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni.”
A süketnéma külső, testi állapota és gyógyulása nagyon szépen bemutat egy belső, lelki valóságot. A farizeusok és írástudók gondosan óvakodtak a tisztátalanságtól, úgy gondolták, így betartják a törvény követeléseit.
Igehely: Mk 7:24–30 Kulcsige: Mk 7:28 „Az pedig így válaszolt neki: Uram, a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból.”
Ez a történet újabb láncszemmel bővíti az összefüggő gondolatok sorozatát. A szirofőníciai görög asszony olyan személy, akivel a farizeusok biztosan kerülték volna az érintkezést.
Igehely: Mk 7:14–23 Kulcsige: Mk 7:20 „Ami az emberből kijön, az teszi őt tisztátalanná.”
A farizeusok legfőbb kérdése a ceremoniális tisztaság. Számukra a törvény megtartása és a hagyomány célja a tiszta és tisztátalan dolgok elkülönítése, valamint a tisztaság megtartása és a tisztátalanságtól való óvakodás.
Igehely: Mk 7:6–13 Kulcsige: Mk 7:9 „Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát.”
A törvény tanulmányozása, magyarázata és betartása körül forgott a zsidók társadalmi és vallásos élete. Hagyományaik azért születtek, mivel szerették volna minél pontosabban teljesíteni a parancsolatokat.
Igehely: Mk 7:1–5 Kulcsige: Mk 7:5 „Megkérdezték tehát tőle a farizeusok és az írástudók: Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyománya szerint, és miért esznek tisztátalan kézzel?”
Míg az elmúlt századokban a hagyománynak kultúra- és közösségformáló ereje volt, nemzedékeken át meghatározva az emberek életét, addig ma már egyre inkább tradícióellenes és hagyományromboló világban élünk.
Igehely: ApCsel 19:1–7 Kulcsige: ApCsel 19:6 „És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak.”
Furcsa olyan „hívőkről” olvasni, akik nem is hallottak a Szentlélekről, de az akkori viszonyokat tekintve ez teljesen érthető. Az Ószövetségben minden prófétának lehettek tanítványai, ezek valószínűleg a Jánoséi lehettek, ha csak az ő keresztségét ismerték. Emellett a pünkösdi eseményekről biztosan nem tudtak, de lehet, hogy még Jézus haláláról és feltámadásáról sem. Pál apostolnak kellett őket felvilágosítania, és mivel János már előkészítette a talajt, az ige jó földbe hullott: a tanítványok felismerték Jézusban a Messiást és Megváltójukat.