Mindennapi áhítatok

2018. október 9., kedd

Igehely: Mik 2:1-5; Kulcsige: Mik 2:2 „Megkívánják a mezőket, és elorozzák, a házakat is elveszik, kihasználják az embert és házát, őt magát és birtokát.”

A törvények azért vannak, hogy áthágják őket – mentegetik magukat egyesek cinikusan. Sajnos, szinte naponta látjuk, hogy akinek csak lehetősége van rá, át is hágja a törvényeket azért, hogy saját magának előnyöket szerezzen.

2018. október 8., hétfő

Igehely: Préd 2:1-11; Kulcsige: Préd 2:10 „Nem tagadtam meg magamtól semmit, amit megkívánt a szemem. Nem vontam meg szívemtől semmi örömöt, hanem szívből örültem mindannak, amit fáradsággal szereztem, hiszen ez volt a hasznom minden fáradozásomból.”

Van egy mondás, ami szerint két dolog teszi boldogtalanná az embert: az egyik, ha nem kapja meg azt, amit megkíván; a másik, ha megkapja.

2018. október 6., szombat

Igehely: Mt 12:33-37; Kulcsige: Mt 12:36 „De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján.”

Mint ahogy tegnap reggel, ma is kiderül az igéből, hogy szavaink elárulják, milyen a szívünk. A gyümölcs is messziről elárulja, milyen a fa. A szív olyan, mint egy kincsesláda, a száj olyan, mint egy ajtó, melyen keresztül felszínre kerülnek a mélyen rejtőző dolgok.

2018. október 5., péntek

Igehely: Jak 3:1-12; Kulcsige: Jak 3:8 „A nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel.”

Megalázó kijelentés, hogy „sokat vétkezünk mindnyájan”. Megdöbbentőbb, hogy Jakab magára is és a hívőkre is érti, akiknek ír. Ezért van szükségünk a kegyelemre minden nap, minden órában. Ezért elengedhetetlen töredelmes és bűnbánó magatartással élni.

2018. október 4., csütörtök

Igehely: 1Pt 2:20-23; Kulcsige: 1Pt 2:22 „Ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját.”

Hajlamos vagyok úgy gondolkodni, hogy ha valami bűnt, hibát elkövetek, és szidnak érte, én pedig nem szólok vissza, az már nagy teljesítmény. Megdicsérem magam - jól vizsgáztam türelemből. Ha viszont az Úr Jézusra nézek és az ő igéjének a tükrébe, akkor látom gyarlóságom, tévedésem még ebben is.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Kir 15:5, 32–38 Kulcsige: 2Kir 15:5, 34 „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan apja, Uzzijjá tette.”

Olyan sok a rom­lás és rom­bo­lás mos­ta­ná­ban! Szük­ség van építő em­be­rek­re, ve­ze­tők­re. Mit ta­nul­ha­tunk Jót­ám­tól?

Ő Is­ten­nek akart tet­sze­ni. Ez szép és jó dolog, hasz­nos. Így élni di­csé­re­tes, kí­vá­na­tos. Min­den em­bert erre te­rem­tett Isten. Ami­kor erre tö­re­ke­dünk, áldás lesz az éle­tün­kön.

Tö­rő­dött Isten há­zá­val, épí­tet­te és szé­pí­tet­te azt. Ez szép és jó hoz­zá­ál­lás. Isten haj­lé­ka kell, hogy épül­jön, le­gyen nagy ha­tást gya­kor­ló. Az em­be­rek­nek öröm ilyen he­lyek­re jönni.