Mindennapi áhítatok

2018. június 5., kedd

Igehely: 2Kor 12:1-12; Kulcsige: 2Kor 12:9 „De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem.”

Pál apostol ismert egy embert – feltehetően ő maga volt – aki elragadtatott a harmadik égig, a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket. Ebben a különlegesen nagy kegyelemben azért részesült, mert az Úr nagy feladatokat bízott rá az Isten országának terjesztésében.

2018. június 2., szombat

Igehely: Gal 4:12-20; Kulcsige: Gal 4:16 „Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek?”

Első ottléte alatt, Pált testi erőtlenség sújtott Galáciában. Ez azonban nem vált hátrányára a missziónak, mert Isten felhasználta ezt a helyzetet, hogy áldásait kiárassza. A hirdetett Igét az emberek örömmel fogadták. A Jézus Krisztusban való hit által elnyerték bűneik bocsánatát.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Jn 14:25–31 Kulcsige: Jn 14:26 „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.”

Ami­kor a bé­ké­ről hal­lasz, mi­lyen kép vagy gon­do­lat jut eszed­be? Egye­sek­nek a hely­re­ál­lí­tott kap­cso­la­tok, má­sok­nak a belső nyu­ga­lom, megint má­sok­nak az, ami­kor a harc­ban álló or­szá­gok le­te­szik a fegy­vert.