Mindennapi áhítatok

2018. március 4., vasárnap

Igehely: Lk 10:38-42; Kulcsige: Lk 10:39 „Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét.”

Leülni és hallgatni – a legtöbb embernek büntetésként hangzik, de nem így Máriának. Vajon miért? Azért, mert a Mester jelenléte minden másnál többet jelentett számára. Szomjazta beszédét, és nem szeretett volna abból egyetlen szót sem elszalasztani.

2018. március 2., péntek

Igehely: Lk 10:21-24; Kulcsige: Lk 10:21 „Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak.”

Érdekesen hangzik Jézus hálaadása az Atya felé. Hálát adott, hogy egyesektől elrejtett valamit. Kiktől? A bölcsek és értelmesek elől. Kiknek jelentetett ki? A kisdedeknek. Nagy kérdés az, hogyan lehet, hogy Isten valakiktől elrejt valamit, ugyanakkor másoknak megjelent valamit.

2018. március 1., csütörtök

Igehely: Lk 10:17-20; Kulcsige: Lk 10:19 „Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején; és semmi nem árthat nektek.”

Az istenfiúsággal nemcsak méltóság, hanem hatalom is együtt jár. Mert, akik befogadják Jézus Krisztust az életükbe, azok hatalmat kapnak arra, hogy Isten gyermekeinek neveztessenek. A tanítványokat Jézus erővel ruházta fel a szolgálatra. Másképpen nem lehetne eredményesen végezni ezt a munkát.

2018. február 28., szerda

Igehely: Lk 10:13-16; Kulcsige: Lk 10:13 „Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, rég megtértek volna zsákruhában és hamuban ülve.”

A tanítványoknak az volt a feladatuk, hogy figyelmeztessék az embereket: Isten országa közel jött, csatlakozni lehet hozzá. Voltak, akik megragadták a lehetőséget, voltak, akik elutasították. Ma reggel imádkozzunk azokért a személyekért, akik még nem válaszoltak pozitívan Jézus hívására.

2018. február 27., kedd

Igehely: Lk 10:1-12; Kulcsige: Lk 10:3 „Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.”

A tizenkét tanítvány mellett Jézus egy nagyobb tanítványi csoportot is munkába állított, hogy Isten országának örömhírét terjesszék. Ez az igeszakasz a tanítványok megbízatásáról nagyon hasonlít a tizenkét apostol kiküldésére, ami a Mt 10-ben olvasható.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Kir 18:1-8 Kulcsige: 2Kir 18:5-6 „Bízott az Úrban, Izráel Istenében; nem volt hozzá fogható senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait, amelyeket az Úr adott Mózesnek. “

Minő szép és ked­ves dolog, mikor egy fi­a­tal azzal tűnik ki, hogy Is­ten­hez ra­gasz­ko­dik. Nem a ki vagy fel­tű­nés vé­gett, hanem meg­győ­ző­dés­ből, el­kö­te­le­zett­ség­ből. A meg­győ­ző­dés nem di­va­tos, nyi­tott­ság ürü­gyén fe­lü­le­tes­ség­re nevel a világ, le­gye­nek a fi­a­ta­lok olya­nok, akik min­den­fé­le ta­ní­tás sze­lé­ben ide-oda há­nyód­nak és sod­ród­nak az em­be­rek csa­lá­sá­tól, tév­út­ra csá­bí­tó ra­vasz­sá­gá­tól (Ef 4:14). Nem is be­szél­ve az el­kö­te­le­zett­ség­ről, nem­hogy Is­ten­hez, de sem­mi­hez sem. Azzal ámít­va, hogy a gyö­kér­te­len­ség a sza­bad­ság, ör­dög­sze­kér­ként sü­ví­te­nek az éle­ten végig.