2017. május 29., hétfő
– Péld 3:1-12
A tisztelet mások iránt érzett elismerésünket, megbecsülésünket jelenti. A tiszteletadás nem velünk született tulajdonság. A szülők feladata tanítani a gyermekeiket erre.
– Péld 3:1-12
A tisztelet mások iránt érzett elismerésünket, megbecsülésünket jelenti. A tiszteletadás nem velünk született tulajdonság. A szülők feladata tanítani a gyermekeiket erre.
– Zsolt 127
Igénk három olyan tevékenységünkre mondja, hogy hiába, ami létfontosságú: a házépítés, a városőrzés és a kenyérkeresés. Isten áldása nélkül ezek hiábavaló fáradozások.
– Zsid 12:25-29 Kulcsige: Zsid 12:28
Egy mindent megrendítő esemény vár a földre. Még egyszer ítél az Úr: a tűzben égve az atomok is recsegve, ropogva felbomlanak. Ez a „még egyszer” mindenre kihat, kivéve a keresztyén és Isten kapcsolatát.
– 1Kor 2:6-13 Kulcsige: 1Kor 2:9
A megfeszített Krisztusról szóló evangélium az Isten titkos bölcsessége. Nekünk, akik hittel fogadtuk a hirdetett igét, és megbánva bűneinket, hozzá tértünk, Isten adta a Szentlelket, hogy megismerjük azt, amit ő ajándékozott az Úr Jézussal együtt nekünk.
– Mk 16:14-20 Kulcsige: Mk 16:19
Az Úr Jézus Krisztus mennybemenetele szükséges és természetes következménye volt halálának és feltámadásának. Halála, amely engesztelés volt a világ bűneiért, kivezető kapu volt a földi létformából.
– Fil 3:17-21 Kulcsige: Fil 3:20
A polgárjog a születéssel kezdődik. Születésünktől kezdve mi reánk is számítanak az ország lakosai körében. Rólunk, keresztyénekről, azt mondja igénk, hogy a mi polgárjogunk a mennyekben van, mert megszülettünk az Isten számára a megtérés és újjászületés által.

Igehely: Péld 2:1–15 Kulcsige: Péld 2:6 „Csak az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik.”
Salamon figyelmeztet, hogy keressük és kutassuk az igazi bölcsességet. Ez Isten igéjében található. Az embernek nyitottnak kell lennie, hogy meghallja, befogadja, szívébe zárja és engedjen neki. Születésünktől fogva nem rendelkezünk ezzel az érzékenységgel, gyakran a környezetünk sem erre tanít bennünket. Ezért imában kérni kell és szorgalmasan kutatni, mint a legnagyobb értéket. Ha ezek a feltételek teljesülnek, akkor az ember eljut a bölcsességre, vagyis az Isten félelmére és ismeretére (1–5. v.). Isten kész ezt a bölcsességet megadni.