2017. március 29., szerda
– Ézs 1:1-17
Az első fejezet teljes egészében igazságtalanságról és igazságszolgáltatásról szól. Isten igazságtalannak találja, hogy népe, akivel annyi jót tett, elhajolt tőle.
– Ézs 1:1-17
Az első fejezet teljes egészében igazságtalanságról és igazságszolgáltatásról szól. Isten igazságtalannak találja, hogy népe, akivel annyi jót tett, elhajolt tőle.
– Róma 8:1-17
A Római levél 8. fejezetében a test lelkünk bűnre és gonoszságra törekvő hajlamát jelenti. Ezt nevezzük még óembernek, bűnös természetnek is. Az új ember lelkünknek Isten felé törekvő hajlama.
– Tit 2:11-15
Az ember szívesen elválasztja azt, amit Isten egybekötött (Mk 10:9). Így van ez a jócselekedetekkel is. Vannak, akik olyan Istenben hisznek, aki számukra csak egy végső lény, mindenek ősoka, kezdete és fenntartója.
– Róma 14:13-23
A hívő ember életében az új élet jelenléte és ereje leginkább a törekvéseink szintjén látható. Cselekedeteinkben tévedhetünk, vétkezhetünk (1Jn 2:1-2), de törekvéseinkben és vágyunkban, hogy Istennek tetsző életet éljünk, tökéletesek lehetünk.
– Zsolt 119:41-48
A Biblia leghosszabb zsoltárának visszatérő gondolata az Úr Igéje. Az író különböző fogalmakkal segíti a mondanivaló megértését: Az Úr törvénye, rendelkezése, döntése, parancsolatai, bizonyságai, intelmei, ígéretei. Értékes kijelentések hangoznak el Isten Igéjéről, pl.
– Róma 5:1-11
Vannak reménységek, amelyekről menetközben kiderül, hogy nem működő dolgokhoz fűződnek. Ezek csalódást és szégyent váltanak ki bennünk. De üdvösségünk reménysége nem ilyen. Ez nem szégyenít meg, mert sziklaszilárd a biztosíték: Isten szeretete, amely kitöltetett a szívünkbe a Szentlélek által.

Igehely: Róm 10:14-17 Kulcsige: Róm 10:16 „Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, hiszen Ézsaiás is ezt mondja: «Uram, ki hitt annak, amit tőlünk hallott?»”
Ezzel a 4 kérdőmondattal az apostol arra az igazságra mutat rá, hogy az üdvösség hit általi megragadását meg kell előzze az evangélium hirdetése és tartalmának feltárása. A valódi hitnek ugyanis tartalma van, amit Isten írott Igéje tár fel. Az üdvösség tehát azoké, akik meghallják és hiszik, amit/akit az evangélium bemutat. De miért olvasunk akkor engedelmességről is? Talán ez lenne az ember része, mint saját hozzájárulása az üdvösséghez, netalán kiegészítése? Szó sincs róla! Tudjuk, hogy az üdvösség teljes mértékben Isten munkája, amit ajándékként ad az embernek.