2017. január 3., kedd
– Mk 1:14-20;
Keresztelő János fogsága és későbbi halála (Mt 14:9-11) figyelmeztet bennünket arra, hogy hinni az evangéliumban azt jelenti, készek vagyunk elveszteni az életünket az evangéliumért (Mt 8:35).
– Mk 1:14-20;
Keresztelő János fogsága és későbbi halála (Mt 14:9-11) figyelmeztet bennünket arra, hogy hinni az evangéliumban azt jelenti, készek vagyunk elveszteni az életünket az evangéliumért (Mt 8:35).
– Mk 1:9-13
Mielőtt nyilvános szolgálatát megkezdte volna, Jézus csatlakozott a János által indított ébredési mozgalomhoz, és Isten iránti engedelmességből megkeresztelkedett a Jordán folyóban (Mt 3:15).
– Mk 1:1-8
Ha valami elromlik vagy elavul, újjal helyettesítjük. De hogyan lehetne elrontott életünket kicserélni? Jóvá tehetjük-e azt, amit a múltban elhibáztunk? Vádoló lelkiismeretünk hol találhat felszabadulást? Téves útjaink zsákutcáiból van-e újratervezés?

Igehely: Lk 6:37–45 Kulcsige: Lk 6:44 „Mert minden fát a maga gyümölcséről ismernek meg. Hiszen tüskebokorról nem szednek fügét, csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt.”
Az Úr Jézus sokszor szóvá tette, hogy a képmutatás mennyire káros és veszélyes. Nem egyéb, mint ámítás, aminek során az ember mást mutat, mint ami az életében levő valóság. Nincs igazi szentség, de van ítélkezés mások felett, annak a látszatnak a fenntartására, hogy a megszentelődés mennyire fontos. Megbocsát, de nem felejt a képmutató; alkalmas időre tartogatja a bosszúállását, szívében forr a harag, de széles mosolya jelzi, hogy a tál külseje fényesre lett sikálva (Lk 11:39).