Mindennapi áhítatok

2024. július 6., szombat

Igehely: Jel 6:9–11; Kulcsige: Jel 6:11 „Akkor fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint őket.”

A világtörténelemben számtalan, különböző ideológiáért, célokért mártírhalált szenvedett emberről tudunk. Sajnos, áldozatuk sok esetben értelmetlennek bizonyult.

2024. július 5., péntek

Igehely: Dán 3:8–18; Kulcsige: Dán 3:17 „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király!”

Az előttünk álló ifjak Istenbe vetett hitükről, bizalmukról és reménységükről tesznek bizonyságot. Isten ebben a fogságban már eddig is csodálatosan megáldotta őket. De a mostani helyzetükben még nagyobb próbára lett téve a hitük. Itt már nem volt elég csupán megvallani Istenbe vetett hitüket.

2024. július 4., csütörtök

Igehely: ApCsel 12:1–5; Kulcsige: ApCsel 12:5 „Pétert tehát a börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez.”

Heródes unokája, Agrippa, minden áron helyre akarta állítani az egykori virágzó birodalmat. Népszerűségének növelése érdekében a farizeusi törvényekhez és előírásokhoz alkalmazkodva kezdett kormányozni. Kihasználta s aktívan támogatta a keresztyénüldözést, amely teljében tombolt Jeruzsálemben.

2024. július 3., szerda

Igehely: Jn 15:18–25; Kulcsige: Jn 15:18 „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket.”

Jézus a búcsúbeszédét feltételes módban folytatja: „ha…” Ez nem azt jelenti, hogy egy bizonytalan dologról van szó. Inkább úgy értelmezhető, hogy amikor gyűlöl titeket a világ, jusson eszetekbe, hogy én, a Mester már megjártam a gyűlölködés útját. A 20.

2024. július 2., kedd

Igehely: Mt 24:4–13; Kulcsige: Mt 24:9 „Akkor átadnak titeket kínvallatásra, megölnek benneteket, és gyűlöl titeket minden nép az én nevemért.”

Arra a kérdésre, hogy mikor jön el a világvége, Jézus válasza nem nevez meg egy időpontot. Inkább az azt megelőző eseményekről beszél. A 9. versben mindnyájukat megdöbbentő jövendölést kell hallaniuk. És ez nem egy távoli időszakra utal.

2024. július 1., hétfő

Igehely: Mt 5:10–12; Kulcsige: Mt 5:10 „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.”

Nincs olyan ember, aki ne szeretne boldog lenni. Jézus látja az őt követő sokaság szívének vágyát, reménységét, boldogság utáni éhezését, s ott a hegyen elmondja, kik is a boldogok. Talán megdöbbenéssel és értetlenséggel fogadják ezt a különleges értelmezését a boldogságnak.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Kir 18:1-8 Kulcsige: 2Kir 18:5-6 „Bízott az Úrban, Izráel Istenében; nem volt hozzá fogható senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait, amelyeket az Úr adott Mózesnek. “

Minő szép és ked­ves dolog, mikor egy fi­a­tal azzal tűnik ki, hogy Is­ten­hez ra­gasz­ko­dik. Nem a ki vagy fel­tű­nés vé­gett, hanem meg­győ­ző­dés­ből, el­kö­te­le­zett­ség­ből. A meg­győ­ző­dés nem di­va­tos, nyi­tott­ság ürü­gyén fe­lü­le­tes­ség­re nevel a világ, le­gye­nek a fi­a­ta­lok olya­nok, akik min­den­fé­le ta­ní­tás sze­lé­ben ide-oda há­nyód­nak és sod­ród­nak az em­be­rek csa­lá­sá­tól, tév­út­ra csá­bí­tó ra­vasz­sá­gá­tól (Ef 4:14). Nem is be­szél­ve az el­kö­te­le­zett­ség­ről, nem­hogy Is­ten­hez, de sem­mi­hez sem. Azzal ámít­va, hogy a gyö­kér­te­len­ség a sza­bad­ság, ör­dög­sze­kér­ként sü­ví­te­nek az éle­ten végig.