Mindennapi áhítatok

2023. december 7., csütörtök

Igehely: Mt 6:31-34; Kulcsige: Mt 6:33 „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.”

Ismerjük az Igét: „Semmi felől ne aggódjatok”, mert az aggodalmaskodásunkkal megszomorítjuk Mennyei Atyánkat. Mi az övéi vagyunk, és Ő gondoskodik rólunk, ahogy a verébről is, vagy a mező füvéről.

2023. december 6., szerda

Igehely: Róm 8:1-8; Kulcsige: Róm 8:5 „Mert akik test szerint élnek, a test dolgaira törekszenek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaira.”

Ebben az adventi időben sok család azzal foglalkozik, hogy mi is kerüljön az ünnepi terítékre, és milyen öltözékben legyen a nagy napon. Mi, emberek hajlamosak vagyunk mindent kézzelfogható módon átalakítani úgy, hogy az nekünk legyen jó, nem gondolva másokra.

2023. december 5., kedd

Igehely: Mt 18:21-22; Kulcsige: Mt 18:22 „Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.”

Sok embert tudnánk jellemezni pusztán cselekedetei alapján. Talán rólunk is van sokak szívében egy olyan kép, ami azt tükrözi, hogy milyenek vagyunk. Ma nem az a fontos, hogy nekünk mi a véleményünk egymásról, hanem hogy mit mond rólunk az Úr.

2023. december 3., vasárnap

Igehely: Lk 21:34-36; Kulcsige: Lk 21:36 „Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.”

Ebben az adventi időszakban, amikor már sokan készülnek a karácsonyi ünnepekre és várják Jézus Krisztus visszajövetelét, mi álljunk meg egy kis időre, hogy megvizsgáljuk, éberek vagyunk-e a nagy várakozásban? Vajon a hétköznapi teendőink között jut-e időnk a lelki felkészülésre?

2023. december 2., szombat

Igehely: 5Móz 13:1-5; Kulcsige: 5Móz 13:5 „Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, őt féljétek, az ő parancsolatait tartsátok meg, az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és hozzá ragaszkodjatok!”

Az előző igékben olyan álmokkal, látásokkal találkoztunk, amelyeket Isten alkalmilag övéi javára használt. Ám Sátán, a nagy plagizátor nem riad vissza attól, hogy igazinak tűnő, érdekes és tetszetős vallási jelenséggel, tanítással tántorítsa el az Úrtól a választottakat.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ézs 54:11–17 Kulcsige: Ézs 54:13 „Fiaid mind az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.”

Egy gazdag ember szeretett volna egy tökéletes festményt a béke témájában. Több festő is elküldte a művét neki. Csendes tájak, gyönyörű naplementék, mezőn legelésző állatok kerültek vászonra. Egy kép azonban kitűnt a többi közül. A háttérben nagy vihar tombolt, az előtérben veszélyes vízesés zuhogott éles sziklák között. Egy fa nőtt ki az egyik szikláról, egyik ága kinyúlt magasan a vízesés fölé. Egy madárka fészket épített ezen az ágon. A vihar közepette nyugodtan és zavartalanul pihent.