2017. november 15., szerda

DÉLELŐTT | 
Örömokozó apostoli körlevél

Igehely: ApCsel 15:22-35; Kulcsige: ApCsel 15:31 „Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak.”

Voltak, vannak egyesek, akik a frissen és igazán megtértek lelkét feldúlják, megzavarják anélkül, hogy Isten, vagy bölcs elöljárók küldték, illetve felhatalmazták volna őket erre. Ezt nem szabad vezetőségi válasz nélkül hagyni. Ilyen körülmények közt született az örömokozó apostoli körlevél.

Az öröm kiváltásához hozzá járult az a gyöngéd és körültekintő figyelmesség, amivel a jeruzsálemi apostolok, vének és gyülekezet késedelem nélkül foglalkozott a fennálló feszültséggel. Az említettek testvériséget vállaltak a nemzetek közül megtértekkel. Krisztusi indulattal köszöntötték őket, külön megemlítve a földrajzi területeket, ahol ők élnek. Tisztázták az emberileg buzgólkodók megbízásának hiányát. Ugyanakkor közölték, hogy maguk között egységre jutottak, és arról írnak és intézkednek, amit a Szentlélekkel és egymással közösen jónak látnak. Pálnak és Barnabásnak fáradozását, önfeláldozását őszintén értékelik. Munkájukat újabb tekintélyes munkatársakkal erősítik. A nem-zsidó újszövetségi gyülekezetekre nem akarnak több terhet rakni annál, ami feltétlenül szükséges. Konkrétan: tartózkodjanak a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Az utóbbi értelme: ne kövessenek el semmilyen szexuális bűnt, hűtlenséget. Levelüket jókívánsággal zárták.

Mire kaptunk felhatalmazást mi? Milyen hatást vált ki tevékenységünk a gyülekezetben? Mit teszünk az időszerű közösségi kérdések megoldásáért?

dr. Vass Gergely

DÉLUTÁN | 

Mindenkinek szolgájává lettem

Igehely: 1Kor 9:16-19 „Mert ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mivel kényszer nehezedik rám. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot! Mert ha önként teszem ezt, jutalmat kapok, ha pedig nem önként, sáfársággal vagyok megbízva. Mi tehát a jutalmam? Az, hogy prédikálásommal ingyenessé teszem Krisztus evangéliumát úgy, hogy nem élek az evangélium hirdetésével járó jogommal. Mert bár én mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mégis mindenkinek szolgájává tettem, hogy minél többeket megnyerjek. Mt 20,26 ; Mk 10,45

Az emberek általában tisztában vannak a jogaikkal, és ragaszkodnak is hozzájuk. Kevés olyan példát látunk, amikor valaki lemond bizonyos jogáról más javára, pedig Jézus Krisztus példája erre bátorít minket. Krisztus önfeláldozása és szolgai megnyilvánulása Pált is arra indítja, hogy mindenki szolgájának vallja magát. Valójában Krisztus tanítványai kell legyünk úgy, hogy közvetlenül emberek felé munkálkodunk. Az Úrnak tartozunk elszámolással, és a jutalmat is tőle várjuk. Ha így gondolkodunk, nem leszünk sem lusták, sem dicsekvők. Az apostol ebben az igeszakaszban arról ír, hogy az Úr őrá az evangélium hirdetését bízta, ez a kötelessége, nem tehet mást, nem választhat. Az igehirdetés révén jogosult lett volna arra, hogy a korinthusi gyülekezet gondoskodjon a létfenntartásáról, de ő erről lemond, és ingyen hirdeti az evangéliumot.

Vizsgáljuk meg életünket, nem kellene-e nekünk is lemondanunk néha ilyen-olyan jogainkról a lelki munka hatékonysága érdekében? Talán, ha egy kis szabadidőről vagy egy kis zsebpénzről, kényelemről le tudnánk mondani más javára, az Urat tisztelve ezzel, boldogabb keresztények lennénk, miközben kincset gyűjtenénk a mennyországban.

Szabó Róbert

 Napi áhítat

Igehely: 1Krón 11:1–9 Kulcsige: 1Krón 11:3 „Megjelentek tehát Izráel vénei a király előtt Hebrónban, és Dávid szövetséget kötött velük Hebrónban az Úr színe előtt. Ők pedig fölkenték Dávidot Izráel királyává, ahogyan kijelentette Sámuel által az Úr.”

Dávid királlyá való felkenése arról tanúskodik, hogy Isten mindig megtartja ígéretét. Bár Dávidnak igazán hosszú, nehéz útra volt szüksége, végül hűsége és türelme kifizetődött. Ez a fejezet arra a valóságra emlékeztet bennünket, hogy Isten időzítése tökéletes, annak ellenére, hogy számunkra néha csak jóval később, vagy ebben az életben egyáltalán nem válik világossá az Ő szándéka.