2019. június 21., péntek

DÉLELŐTT | 
A tírusziak jó példája: egységes családok

Igehely: ApCsel 21:3-6; Kulcsige: 21:5 „Amikor pedig eltöltöttük ezeket a napokat, és elindultunk, hogy utunkat folytassuk, valamennyien elkísértek bennünket feleségükkel és gyermekeikkel a városon kívülre, és a tengerparton térdre esve imádkoztunk.”

Pál harmadik missziós útja során Tíruszba érkezik. Itt már volt gyülekezet. Az István vértanúhalála után szétszóródott tanítványok hozták el az evangéliumot erre a vidékre. Pál találkozott már korábban is az itt élő testvérekkel. Most egy áldott hetet töltött itt testvéri közösségben. Általában látogatásai során tanított, az evangéliumot hirdette, és bátorította a testvéreket. Most viszont a Szentlélek neki is üzen a helyi testvérek által. Az üzenet a rá várakozó veszélyről szólt, de a Szentlélek folyamatosan készítette, hogy vállalni tudja a terhet (ApCsel 20:23). Most sem figyelmeztetésnek vette az üzenetet, hanem mint Isten akaratát az életére vonatkozóan.

A tíruszi családok egységesen Pál mellett voltak, hiszen az igazi szeretet nem hagyja magára a másikat, még akkor sem, ha útjaiknak el kell válniuk. Nemcsak elköszönnek egymástól, hanem elkísérik a kikötőig, túl a városon. Aztán elmondják jókívánságaikat, s térdre esve az Isten kezébe ajánlják egymást. Ez volt a legtöbb, amit egymásért tehettek.

Tartsunk családi áhítatokat! Vonjuk be gyermekeinket is az imádkozásba!

Nagy Tibor

DÉLUTÁN | 

Mennyei elhívás részeseiként nézzünk Jézusra!

Igehely: Zsid 3:1-6

Isten elhívása nem csak erre a földi létre vonatkozik. Túlmutat a mulandón, s a mennyel kapcsol össze bennünket. A hívás mennyből szól és a mennybe hív. Az elhívás részesévé válni viszont az ember felelőssége, ami kapcsolódást jelent, mert a hívó szóra igent kell mondani. Így lesz az ember mennyei állampolgár (Fil 3:20), és már földi élete során a mennyben foglalhat helyet (Ef 2:6). Mivel már kegyelemből miénk a menny, nagyon fontos a mennyei küldöttel – Jézussal – szoros, bensőséges kapcsolatban lenni.

Tekintsünk rá! – szól a felszólítás, ami nem csupán szemlélődést jelent, hanem mélyebb megismerést. Megismerni Jézust, mint a mennyei küldöttet, apostolt és főpapot, aki képviseli az embert az Isten előtt. A Zsidókhoz írt levél szerzője más helyen is Őrá irányítja az olvasók figyelmét (12:2), és Jézus főpapi szolgálatát emeli ki.

Krisztus hű volt a Megbízójához, és hűséges volt a rábízott szolgálathoz is. Tőlünk is hűséget vár, ha már a maga házává tett bennünket, a Szentlélek templomává. Ragaszkodjuk hozzá! Tartsuk meg szilárdan mindvégig a bizalmat és a reménység dicsekedését!

Nagy Tibor

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
9 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 5Móz 1:29–38 Kulcsige: 5Móz 1:36 „Csak Káléb, Jefunne fia fogja meglátni azt, neki és fiainak adom azt a földet, amelyet bejárt, mert ő hűségesen követte az Urat.”

Jó­zsué és Káléb a hit em­be­rei vol­tak. A pró­bák­ban meg­erő­sö­dött a hitük, mert bíz­tak Isten ígé­re­té­ben. A nép miért hát­rált meg? Va­ló­szí­nű­leg azért, mert a lát­ha­tók­ra néz­tek és meg­ijed­tek. Mó­zes­ről azon­ban azt ol­vas­suk: „Hit által hagy­ta el Egyip­to­mot, nem félt a ki­rály ha­rag­já­tól, hanem ki­tar­tott, mint aki látja a lát­ha­tat­lant” (Zsid 11:27). Az, hogy ő nem ment be a földi Ká­na­án­ba, rész­ben a nép szám­lá­já­ra ír­ha­tó: „Rám is meg­ha­ra­gu­dott az Úr mi­at­ta­tok, és azt mond­ta: Te sem mégy be oda” (5Móz 1:37). Lát­hat­juk, hogy a hit, a bi­za­lom és a hűség mel­lett fon­tos az en­ge­del­mes­ség is.