2019. március 16., szombat

DÉLELŐTT | 
Az Atya dicsőségéből kaptunk

Igehely: Jn 17:20-23; Kulcsige: 17:23 „Én őbennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.”

Ma reggeli igénkben három kulcsszó csillan fel: egység, dicsőség és szeretet. Az egységről már szó volt a szerdai igeszakaszunkban. A hívők és a gyülekezet szent egysége abból fakad, hogy Jézus és az Atya egysége árad bennünk és közöttünk. Ha Krisztus él bennünk, akkor az Ő egysége is él és kibontakozik általunk.

Az Ószövetségben Isten kijelentette, hogy „dicsőségemet másnak nem adom.” Jézus viszont azt mondja, hogy az Atyától kapott dicsőséget már át is adta követőinek. Ez nem emberi értelemben vett dicsőség, ami rangot, dicséretet, hírnevet és népszerűséget jelent, hanem ez jelenti mindazt a kiváltságot, ami Krisztusnak jár. Ezeket mind átadta nekünk, hogy mi is vele együtt részesüljünk ezekben. Ez a dicsőség nem száll a fejünkbe.

Harmadszor: Isten dicsősége az Ő szeretetében nyilvánul meg. Ugyanígy az egységben is. A szeretet dicsősége az Atyától árad Jézus Krisztuson keresztül. Amint Jézus továbbította azt, úgy kell neked és nekem is továbbítanom. Továbbítod?

Sallai Jakab

DÉLUTÁN | 

Megbántam, hogy veszedelmet hoztam rátok

Igehely: Jer 42:1-12

Ez az ige háborús időben hangzott el. Az ítélet már elkezdődött: a nép fogságba ment, a maradéknak és Jeremiásnak megengedték, hogy Jeruzsálemben maradjanak. A babiloni király Gedalját nevezte ki helytartónak, aki hamarosan merénylet áldozata lett a babiloni katonai őrséggel együtt. Szegény zsidók, mint riadt madarak, attól féltek, hogy a király rajtuk fogja megtorolni a merényletet, ezért elindultak Egyiptomba. Eközben fordultak Jeremiáshoz, hogy kérjen tanácsot az Úrtól. Esküdöztek, hogy azt teszik, amit Isten mond, de tíz nap múlva másképpen beszéltek (43:1-2). Pedig jó volt az Úr igéje: Isten máris megbánta a büntetést. Azonnal lett volna lehetőség a helyreállásra, egyszerűen csak engedelmeskedni kellett volna az Úrnak abban, hogy maradjanak az országban. Nem tették: lementek Egyiptomba, és mind ott haltak meg, feltehetően Jeremiás is.

Az isteni megbánás több formájáról volt szó ezen a héten. Ne feledjük viszont, hogy „megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása.” (Róm 11:29)

Sallai Jakab

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 18:1-8 Kulcsige: 2Kir 18:5-6 „Bízott az Úrban, Izráel Istenében; nem volt hozzá fogható senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait, amelyeket az Úr adott Mózesnek. “

Minő szép és kedves dolog, mikor egy fiatal azzal tűnik ki, hogy Istenhez ragaszkodik. Nem a ki vagy feltűnés végett, hanem meggyőződésből, elkötelezettségből. A meggyőződés nem divatos, nyitottság ürügyén felületességre nevel a világ, legyenek a fiatalok olyanok, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától (Ef 4:14). Nem is beszélve az elkötelezettségről, nemhogy Istenhez, de semmihez sem. Azzal ámítva, hogy a gyökértelenség a szabadság, ördögszekérként süvítenek az életen végig.